Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Nincs ítélet a Hatvany műkincsperben

MTI
2004.09.23. 15:25
A Fővárosi Bíróság a feltárt bizonyítékok alapján nem tudott csütörtökön ítéletet hozni abban a műkincsperben, amelyet Cardoso Maria Diana, báró Hatvany Ferenc unokája indított a magyar állam ellen.

A Tanzániában élő Hatvany-unoka Courbet Birkózók című festményére, valamint Daugbigny, Rodin és Von Menzel egy-egy ceruzarajzára tart igényt. Az 500 millió forint értékűre becsült alkotások a Szépművészeti Múzeum állományában vannak.

A bírónő közölte: kétséget kizáróan nem volt megállapítható, hogy ki a tulajdonos, e tekintetben mind a felperes, mind az alperes részéről további bizonyítás szükséges. A felperes jogi képviselője az egy héttel korábbi tárgyaláson azt mondta: a műtárgyak öröklésének kérdése nem lehet vitás, azokat a magyar állam köteles kiadni.

A magyar állam és a Szépművészeti Múzeum képviselője ezzel szemben akkor úgy foglalt állást, hogy a perben követelt festmény és három rajz a magyar állam tulajdonát képezi, a Szépművészeti Múzeum vagyonkezelési szerződés alapján birtokolja azokat. Érvelése szerint Hatvany Alexandra, Hatvany Ferenc lánya a második világháború után elhagyta Magyarországot, 1951-ben megfosztották állampolgárságától, vagyonát elkobozták, a magyar állam a műtárgyak tulajdonjogát ezáltal megszerezte.

A bíróság csütörtöki állásfoglalása szerint kötelező perbe hívni a másik két élő Hatvany-leszármazottat, Hatvany Ferenc Svájcban, valamint Franciaországban élő lányát is, akik a felperesi oldalhoz csatlakozva önként perbe léphetnek, vagy alperesként állnak perbe. Az ítélet kihirdetésének elmaradásáról a feleket tájékoztató bírónő 2005 februárra halasztotta a tárgyalást.

Varga Tamás felperesi jogi képviselő az MTI-nek úgy nyilatkozott: tendenciát lát abban, hogy a műkincsperekben a felperes, ha első fokon nyer is, másodfokon mindig az állam tulajdonszerzésének adnak igazat.

Az ügyvéd utalt arra, hogy a tavaly véget ért Dános-perben a Fővárosi Ítélőtábla az állami tulajdonszerzést ismerte el a bemutatott múzeumi letéti szerződés ellenére. A másodfokú ítélet szerinte arról szólt, hogy a múzeumi letétet az állam elbirtokolta.

A felperesi képviselő azt mondta: természetesen fellebbez, ha első fokon veszít, de másodfokon "nincs sok esélye". Hozzátette, az ügy biztos másodfokra kerül, hiszen ha első fokon a felperes nyer, akkor az állam fellebbez. Az ügyvéd az MTI érdeklődése nyomán úgy fogalmazott: nincs információja az Ed Fagan-féle perindításról.

A magyar sajtóban az idén tavasszal röppent fel a hír, hogy az amerikai sztárügyvéd pert indít a Magyar Köztársaság ellen a Hatvany-hagyaték ügyében. Az ügyvéd úgy nyilatkozott, hogy a szerinte törvénytelenül, az örökösök hozzájárulása nélkül magyarországi múzeumokban "fogva tartott" festmények visszaadását vagy megváltását akarja elérni. Soós B. Tibor alperesi jogi képviselő azt mondta az MTI-nek: ő nem lát olyan, a felperes ügyvédje által érzékelt tendenciát, hogy a műkincsperekben másodfokon mindig az állam tulajdonszerzésének adnának helyt a bíróságok.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!