Új székházba költözik az RTL Klub

MTI
2004.10.20. 15:43
A jövő év végéig új székházba költözik az RTL Klub - közölte a kereskedelmi televízió programigazgatója szerdán az MTI-vel.

A Dél-Budán, a Campona bevásárlóközpont közelében épülő új bázison a jelenlegi, a Fehérvári úti székházban lévő két stúdió helyett négy fér majd el - mondta Kolosi Péter.

Az 5400 négyzetméteres alapterület is kényelmesebb elhelyezést tesz majd lehetővé, emellett a belvárosban egy saját stúdióval rendelkező telephelye is lesz a cégnek - tette hozzá a programigazgató.

"Az átköltözéstől kezdve mindenki egy helyen lesz" - mondta Kolosi Péter, aki úgy nyilatkozott, hogy jelenleg "nagyon sok", egymástól térben távol eső stúdióban készülnek a műsorok.

Megjegyezte, hogy az új bázison forgatják majd az évek óta futó Barátok közt című sorozatot is.

"Ez egy ingatlanfejlesztés, amiben az RTL Klub is jelentős pénzzel benne van" - közölte arra a kérdésre, saját tulajdonú vagy bérelt épület lesz az otthona a társaságnak, további részletek közlésétől azonban elzárkózott.