Egressy, Garaczi és Szabó T. Anna a drámaíróversenyen

2012.03.19. 18:38

Szabó T. Anna, Egressy Zoltán és Garaczi László verseng a közönség és a zsűri kegyeiért a XVII. Magyar Drámaíró Versenyen március 23. és 25. között az eseménynek harmadik alkalommal otthont adó Békéscsabai Jókai Színházban. Mint azt a színház igazgatója, Fekete Péter a rendezvény hétfői budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, a drámaíró versenyen a Magyar Nemzet szombati cikkei közül előző este kisorsolt téma alapján egy éjszaka alatt írnak egyfelvonásos színdarabot a szerzők. Hogy melyik cikk adja az idei megmérettetés témáját, pénteken este a Duna Televízió Kultinfó című műsorában a nagyközönség is megtudhatja. A szerzőknek szombat reggelre kell elkészülniük alkotásaikkal, ezt követően a meghívott rendezők és a színészek dolgoznak a darabokon, amelyeket március 25-én, vasárnap este mutatnak be a közönségnek a Jókai Színházban. Az érdeklődők a próbafolyamatot is végigkövethetik a helyszínen.