Elhunyt Arthur Hailey bestselleríró

MTI
2004.11.26. 01:04
Nyolcvannégy éves korában, Bahama-szigeteki otthonában elhunyt Arthur Hailey angol származású kanadai sikerkönyvíró, akinek a fikciót a tényekkel ötvöző műveit 170 millió példányban adták el szerte a világban. Felesége, Sheila közlése szerint Hailey szerdán este, néhány órával a hat gyermeke közül kettőnek a társaságában elfogyasztott vacsora után szenderült csendben örök nyugalomra Lyford Cay-i otthonában, a New Providence nevű szigeten.

Az író első sikerét a hatvanas években aratta Hotel című regényével, amelyből 1967-ben mozifilm, 1985-ben pedig tévésorozat készült. A Hotelt 1968-ban követte másik nagy bestsellere, az Airport (Repülőtér), amely ugyancsak több film alapjául szolgált. Hailey egy interjúban, amelyet 2001-ben adott az AP-nek, azt állította, hogy regényeinek egyetlen szereplőjét sem a képzelet szülte, az alakokat a való életből mintázta. Rendkívül népszerű regényei dokumentarista jellegűek, amelyekben ügyesen keverte a fiktív helyszíneket és jellemeket a tényszerűséggel, valamint az izgalmas cselekményvezetéssel. Legismertebb művei, mint A végső diagnózis, a Hotel, a Repülőtér, az Autóváros, a Nagyfeszültség, a Keserű pirula, a Hírhajsza vagy a Felső körökben, magyarul is megjelentek. Arthur Hailey-t a "faction", a fikciót a tényekkel ötvöző műfaj nagymestereként tartották számon.