Utcát neveznek el Szarajevóban Susan Sontagról

MTI
2004.12.31. 11:27
Utcát neveznek el Szarajevóban a héten elhunyt Susan Sontag amerikai írónőről, emberi jogi aktivistáról - jelentette be a bosnyák főváros polgármestere, Muhidin Hamamdzic.

A város egyik színházában táblán is megörökítik "Amerika lelkiismeretének" emlékét, aki oly sokat tett a szarajevóiakért az 1992-95-ös ostrom idején. "Szarajevó városa és polgárai őszinte hálájukat fejezik ki a szerzőnek és a humanistának, aki tevékenyen részt vett Szarajevó és Bosznia történetének alakításában" - hangzik a főpolgármesteri hivatal közleménye.

A boszniai háború idején Susan Sontag számos alkalommal ellátogatott Szarajevóba, és minden tőle telhetetőt megtett azért, hogy a szerbek abbahagyják a bosnyák főváros ostromát. 1993-ban az Ifjúsági Színházban helyi színészek és rendezők egy csoportjával színre vitte a Godot-ra várva című színdarabot.

Nermin Tulic, az Ifjúsági Színház igazgatója szerint senki, aki Szarajevóban töltötte az ostrom négy évét, nem feledheti az igazságszerető Susan Sontag emlékét. - Az írónő osztozott velünk mindabban a rosszban, amit a háború hozott magával, és megosztotta velünk mindazt a jót, amit ő hozott magával - mondta.

A 71 éves írónő fehérvérűségben hunyt el kedden New Yorkban.