Magyar győzelem az ifjú szólisták versenyén

MTI
2005.01.16. 11:54
Seres Dóra fuvolaművész nyerte a New York-i nemzetközi szólistaversenyt - tájékoztatta Kovács Lóránt fuvolaprofesszor vasárnap az MTI-t. A versenyt az idén január 13-15. között tartották az amerikai nagyvárosban. Az amerikai Young Concert Artists, Management nevű zenei ügynökség minden évben megrendezi a rangos versenyt, ahol fiatal hangszeres szólisták mérik össze tudásukat, miután túljutottak az európai, majd a kétfordulós amerikai versengésen.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem fuvolaprofesszora hangsúlyozta, hogy aki elnyeri az első helyezést, a Young Concert Artists, Management a továbbiakban pódiumhoz juttatja, valamint rendszeresen szervez számára koncerteket a világ hangversenytermeiben. Seres Dóra mindössze 24 éves, de már eddig is számos nemzetközi verseny első és második díját nyerte el, legutóbb a Budapesti Nemzetközi Fuvolaverseny első díjasa lett. A fuvolaművész jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem doktorandusz hallgatója Kovács Lóránt professzor vezetése alatt.