Árpád
-1 °C
9 °C

Nyolc év után újra színpadon a Leukémia

2005.04.29. 18:31

Április 30-án, szombaton a budapesti Kultiplexben, nyolc év kihagyás után újra színpadra áll a kultikus Leukémia zenekar. A zenekar 1986-ban alakult Budapesten, az első évek alatt szinte állandóak voltak a tagcserék, az 1994-re kialakult stabil felállásban már csak a dobos Lakics Gábor maradt meg az alapítók (Füleki Sándor, Lakics, Cila) közül. Megfordult a zenekarban a későbbi AMD-frontember, az 1994-ben túladagolásban elhunyt Sotár (Ferenczy Sándor), Martiska Tamás, Hari, Cséb, Császár Dani. 1988-ban a Leukémia már szinte minden második vasárnap fellépett a legendás kőbányai Mutter klubban. Az akkori punkszintéren egyedülálló jelenség volt a furcsa ritmusokra épülő, de ugyanakkor brutális metál-hardcore-t játszó csapat, és a Leukémia hamarosan a Fekete Lyuk állandó teltházat vonzó házi hardcore-zenekarává lépett elő.


A zenekarba 1991-től belépett egy második gitáros, Oltyán László. Az új énekes Gulyás Laci, az új bőgős Jancsics Dávid lett. A dalok, ha lehet, még komplexebbé váltak. Ebben az időben a csapat nagyon sokat koncertezett vidéken, és országosan ismertté váltak. A Leukémia 1992-ben vette fel a Közel a fejhajlító géphez című lemezt, amely cd formájában is megjelent 1993-ban a Trottel Recordsnál. Mivel Gulyás Laci időközben kiszállt a csapatból, a lemezen az énektémáknak csak egy része lett meghagyva. Ekkor a zenekar néhány hónapig énekes nélkül, instrumentális formában lépett fel, majd egy rövid időre (és egy Európa-turnéra) csatlakozott énekesként Holdampf Gábor. Ebben az időben született néhány rockosabb dal, melyek már Füleki Sanyi és Gábor a Leukémia zenei világától való eltávolodását jelezték. 1993 októberétől egy 24 koncertből álló turnén (francia, német, belga, holland, lengyel és szlovák állomásokkal) vett részt a zenekar, amely után kilépett Füleki és Holdampf és megalapították a Mood zenekart.

1994-től a Leukémia trióként folytatta, a zenekar életében ez volt a leghosszabb olyan időszak, amikor nem történtek tagcserék. A Lakics-Olytán-Jancsics felállás visszatért a Leukémiára jellemző komplex, brutális és néhol pszichadelikus zenei világhoz, bár a zene a trió formációból adódóan kissé szikárabb lett. 1995-ben szintén a Trottel Records gondozásában megjelent az Üzenetek a törésvonalról című album. A zenekar utolsó koncertje az 1997-es Sziget fesztiválon volt, azóta nem koncerteztek, bár hivatalosan nem oszlottak fel. A Leukémia története során többek között olyan zenekarokkal lépett fel együtt, mint a Carcass, a Neurosis, a UK SUBS, az MDC, a D.O.A. és a Gore.

A Leukémia előtt szombaton a Slice And Dice és a Polly Is Dead lép fel.