Rekordbevétel a Christie's árverésén

MTI
2005.05.12. 09:40

Tizennégymillió dollárért kelt el szerdán este New Yorkban a Christie's cég árverésén Edward Hopper Székautó című festménye. Ennyit még soha nem adtak az amerikai művész alkotásaiért. Az 1965-ben készült Hopper-művet, azon kevesek egyikét, amely még magánkézben van, egy galéria vette meg. A legtöbb, amit eddig az alkotó képéért kifizettek, 2,42 millió volt, még 1990-ben.

Ugyancsak elégedettek lehettek az aukció szervezői, hiszen az este folyamán 133,7 millió dolláros bevételt könyvelhettek el. Ez világrekordnak számít a kortárs és a második világháború utáni művészeti alkotások árverésein. A legnagyobb sikereket többek között Willem de Kooning Lebegő ruha (1949) című műve, illetve egy Andy Warhol-alkotás, a Virágok (1965). Az előbbi 13,1 millió, az utóbbi 7,85 millió dollárért kelt el. Több mint 35 árverésre bocsátott műtárgyat vásároltak meg egyenként több mint egymillió dollárért. A Christie's szerint a vásárlók 79 százaléka amerikai volt, 20 százaléka pedig európai.