Natália
-3 °C
7 °C

Hétfő este Vaya Con Dios a Margitszigeten

2005.06.06. 10:17

Először ad Magyarországon koncertet a Vaya Con Dios június 6-án, hétfőn, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon. A belga zenekar közel tíz éves szünet után, 2004 októberében új stúdióalbummal jelentkezett, Magyarországra is a lemez bemutató turnéjával látogatnak el. A Promise című album érdekessége, hogy a saját szerzemények mellett a zenekar feldolgozott több tradicionális világzenei számot is.


A Vaya Con Diost (spanyol kifejezés, jelentése: "Isten veled") 1986-ban alapította Dani Klein énekesnő, Dirk Schoufs basszusgitáros és Willy Lambregt gitáros. Lambregt nemsokára kilépett az együttesből, így az első albumot már nélküle vette fel a csapat. Az első lemezen található Puerto Rico és Don't Cry for Louie slágerek hamar ismertté tették az együttest. A második albumon olyan slágerek találhatók, mint a melankolikus What's a woman és a zenekar talán legismertebb száma, a Nah neh nah. A Vaya Con Dios zenéjében a spanyol flamenco zene keveredett a régi amerikai slágerekkel, a cigányzenével és a francia sanzonokkal. 1991-ben még egy alapító tag, Dirk Schoufs távozott az együttesből, és nem sokkal később meghalt kábítószer-fogyasztás okozta fertőzésben. Egy évvel később jelent meg az együttes következő, Time Flies című albuma, melyen a soul és a latin-amerikai népzene is éreztette hatását. Ezt a lemezt már teljes egészében az énekes, Dani Klein írta. Az 1995-ben megjelent negyedik albumon az indiai és arab zene hatott a dalokra.

Hétmillió eladott lemez után Dani Klein 1996-ban visszavonult az aktív zenéléstől. A következő években utazgatott, 1999-ben egy új együttessel, a Purple Prose-zal adott ki albumot. Tavaly azonban visszatért a Vaya Con Dioshoz, és elkészítette a zenekar ötödik lemezét Promise címmel, melynek zenei világára szintén a különböző kultúrák zenéjének keveredése a jellemző.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.