Miklós
-7 °C
4 °C

Rod Stewart a Kisstadionban

2005.06.14. 15:32

Budapesten, a Kisstadionban áll színpadra június 17-én, pénteken Rod Stewart a From Maggie May to the Great American Songbook című műsorával, melynek tavaly indult a világkörüli turnéja. Rod Stewart Maggie May című dalával került a slágerlisták élére három évtizede, azóta több mint 130 millió lemezt adott el. 2002-ben Grammy-jelölést kapott a Great American Songbook-ért, melyből négymillió darabot adott el világszerte. Az album közel két évig szerepelt a slágerlistákon. 2003-ban megjelent a válogatásalbum második része is, ez a lemez már tízmillió eladott példánynál tart. 2004 őszén pedig már a harmadik rész is megjelent Stardust címmel, melyért idén Rod Stewart megkapta élete első Grammy-díját.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.