Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Szeptemberben jelenik meg az új Rolling Stones-lemez

MTI
2005.07.19. 16:14

A Rolling Stones új stúdióalbuma, amelyre a rajongók nyolc évet vártak, a tervek szerint szeptember 5-én kerül a boltokba, írta a New Musical Express című brit magazin. Jaggerék legutóbb 1997-ben Bridges To Babylon címmel jelentettek meg sorlemezt. A mostani korong zenei anyagának felvételi munkái még tavaly kezdődtek Franciaországban Don Was producer irányításával, a keverést Los Angeles-ben végezték az év elején. Nem tudni még, hogy a 18 rögzített dal közül végül mennyi kerül a CD-re, de néhány szám címét már közölte a magazin: Oh No, Not You Again, Back Of My Hand, She Saw Me Coming, Under The Radar, Look What The Cat Dragged In, This House Is Empty Without You, Walking Alone In The Rain és You Drive Too Fast.

Amikor New Yorkban májusban bejelentették a Rolling Stones augusztus 21-én Bostonban induló, világ körüli turnéját, eljátszották az Oh No, Not You Again című számot, és valószínű, hogy az első kislemezen is ez szerepel majd. A zenekar ezúttal is Torontóban készül a koncertkörútra, ez a város szinte kabalájának számít, hiszen már több mint 15 éve a Steels Wheels turnéra is itt melegítettek, akárcsak a legutóbbi 2002-2003-as Licks World koncertkörútra.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!