Posztumusz kitüntetést kapott Molnár Ferenc

MTI
2005.09.24. 18:26
Hét alkotó, intézmény, illetve szakmai műhely életművét, munkáját ismerték el Magyar Örökség-díjjal szombaton Budapesten. A kitüntetést posztumusz ítélték oda Molnár Ferenc írónak és Szécsi Margit költőnek, elismerésben részesült továbbá a Pécsi Kamarakórus és Tillai Aurél, a Füvészkert (ELTE Botanikus Kertje), a Gödöllői Iparművészeti és Képzőművészeti Művésztelep, az Evangélium Színház és Udvaros Béla, valamint az Amerikai Magyar Alapítvány és Molnár Ágoston.

A Magyar Örökség és Európa Egyesület által gondozott díjjal évente négy alkalommal korunk, valamint a II. világháborút megelőző időszak legjelentősebb magyar teljesítményeit jutalmazzák. A kitüntettek oklevelet és aranyjelvényt kapnak, bejegyzik nevüket egy úgynevezett Aranykönyvbe, ezzel bekerülnek a "Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumába".

Molnár Ferenc életművét Ablonczy László méltatta, aki azt kérte a résztvevőktől: munkálkodjanak azon, hogy az író hamvai "hazatérjenek a száműzetésből". A díjat a New Yorkban elhunyt alkotó két unokája, Horváth Ádám és Sárközy Mátyás vette át. Jelen volt dédunokája, Lukin Ágnes is. A másik posztumusz kitüntetett képviseletében Szécsi Margit és Nagy László költő fia, Nagy András volt jelen az ünnepségen. A Magyar Örökség-díjak legközelebbi, ez évi utolsó átadási ünnepségét december 17-én tartják, ekkor ünneplik az alapítás tízéves jubileumát is.