Natália
-3 °C
7 °C

Az Alexandra tulajdonosa vásárolta meg az Európa Könyvkiadót

Index
2005.09.26. 15:21
Az 537 millió forintos jegyzett tőkéjű Pécsi Direkt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. igazgatója kilenc magánszemélytől, az Európa Könyvkiadó vezetőitől és munkatársaitól vásárolta meg tagi tulajdonukat - írta a HVG.

Az Európa Könyvkiadó nagy hagyományokkal rendelkező irodalmi kiadó. Jogelődjét 1946-ban hozták létre, jelenlegi nevét pedig 1957-ben vette fel. Profilja kezdettől fogva a világirodalom klasszikus és reprezentatív kortárs alkotásainak megjelentetése fordításokban, magas szakmai színvonalon. Az Európa Könyvkiadó 1993 óta száz százalékos magyar magántulajdonban lévő, korlátolt felelősségű társaságként működik, tulajdonosai mindeddig a cég vezetői és munkatársai voltak. A kiadó megalapítása óta meghatározó szerepet játszik a hazai könyvkiadásban. Évente mintegy 180-200 címet jelentet meg, 1 millió körüli példányszámban, 20-30 nemzetet, illetve 15-20 nyelvet képviselve.

A hetilap úgy tudja, hogy az új többségi tulajdonos nem tervez változtatásokat a kiadó felépítésében, főként presztízs célból vásárolta meg az Európát, így helyén marad a menedzsment, Osztovits Levente ügyvezető és a szerkesztők is.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!