Haraszty István mobilszobrai a Nyitott Műhelyben

MTI
2005.10.19. 09:05
Haraszty István Kossuth-díjas szobrászművész, akadémikus kiállítását a Nyitott Műhely galériájában Jancsó Miklós Kossuth-díjas filmrendező nyitotta meg, és Presser "Pici" énekelt saját zongorakísérettel kedden Budapesten. Jancsó Miklós többek között azt emelte ki, hogy ez a tárlat varázslat, a gyermek egyszerűsége érinti meg az embert, és "ez itt a piciny világegyetem".

A művész elmondta: a Nyitott Műhely hívta meg, hogy 71. születésnapja alkalmából rendezzen ott kamara tárlatot. Az utóbbi 2-3 év munkáiból állította össze az anyagot, de a képek zöme idén készült. Festett fatáblákra rakott applikációkról van szó, vagyis olyan használati eszközökről, amit mások elhajítanak, mint például a gombok, elemek, régi, rossz órák, és persze, nem hazudtolva meg önmagát, a legtöbb kép mozog. A galéria sarkaiban négy kisebb szobor, a Harasztyra leginkább jellemző mobilszobor látható.