Először látható az MKB műgyűjteménye

MTI
2005.10.20. 16:47

A Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) első alkalommal mutatja be a nagyközönségnek az elmúlt másfél évtizedben létrehozott képzőművészeti gyűjteménye legszebb darabjait. A Kogart Házban október 20-án megnyílt tárlat november 27-ig látogatható. A hazai pénzintézetek közül az MKB kezdte el elsőként a műgyűjtést. Főként klasszikus képekből áll a kollekciója, de néhány jeles kortárs alkotó - többek között Fehér László - munkájával kiegészülve a jelenkor művészetére is kitekint. A gyűjtemény számos darabja művészettörténeti jelentőségű. A mesterek között szerepel Barabás Miklós, Mednyánszky László, Benczúr Gyula, Rippl-Rónai József, Székely Bertalan, Koszta József, Glatz Oszkár, Czigány Dezső, Csók István, Kádár Béla, Tóth Menyhért. A kiállításrendezők a kiemelkedő művek között tartják számon ajánlásukban Székely Bertalan Csónakázó szerelmesek és Markó Ferenc Vizet merítő lány című alkotását, valamint Ziffer Sándor Cinterem Nagybányán című festményét. A tárlat egyes darabjai csak a szakkönyvekből ismertek, míg mások hosszú évek óta most kerültek először nyilvánosság elé.