Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Alföldi operát rendez a Napkirály palotájában

MTI
2005.11.18. 16:55
Alföldi Róbert operát rendez a Napkirály palotájában, Versailles-ban. A Savaria Barokk Zenekarral november 22-én kezdi meg Marc-Antoine Charpentier bibliai ihletésű kisoperájának színpadi próbáit.

A XVII. és XVIII. századi francia zenekultúra egyik elsőszámú fellegvárában, a Barokk Zenei Központban francia-magyar koprodukcióban mutatják be a Trois histoires sacrées című művet. Versailles-ban első alkalommal mutatnak be operaprodukciót külföldi partnerrel, a magyar Armel Produkciós Irodával.

Alföldi Róbert színész, rendező és festőművész, a komolyzene és az opera műfajának régóta elkötelezett híve. Operarendezőként 2003-ban, a Szegedi Nemzeti Színházban Gounod Faust című operájával debütált, s a produkció felvétele a legrangosabb komolyzenei televíziós csatorna, a Mezzo műsorában is szerepelt. A Versailles-i barokk központ zeneigazgatója többek között éppen a Faust televíziós közvetítésének meggyőző sikere miatt választotta a mű rendezőjének Alföldit.

Chapelle Royale-ban felhangzó Charpentier-bemutató, a Barokk Zenei Központ és az Armel Produkció együttműködésnek köszönhetően két alkalommal, 2006. március 20-án és 21-én, Budapesten, a Thália Színházban is színre kerül. Az előadás a Tavaszi Fesztivál programjának egyik kuriózuma lesz.