Natália
-3 °C
7 °C

Újból dalnokverseny Wartburgban

MTI
2005.12.17. 09:18
Kapcsolódó cikkek (1)

Az Eisenach melletti Wartburgban jövőre újra megrendezik a 800 évvel ezelőtti legendás dalnokversenyt: akárcsak 1206-ban, 2006-ban is dalnokok mérik össze tudásukat a történelmi várfalak között - jelentette be a városvezetés. Az 1999-ban az UNESCO által a világörökségbe felvett város falai közt előadják Richard Wagner Tannhauser című operáját, kórusverseny, gyermek-musical, kiállítás, népünnepély emlékeztet majd a jubileumra, továbbá külön énekes vetélkedő lesz a Tannhauserben elhangzó áriákból.

Nyolcszáz évvel ezelőtt a türingiai őrgrófok romantikus vára Németország szellemi középpontja volt. I. Hermann őrgróf udvarában a hagyomány szerint hat híres énekes csaknem tragikus kimenetelű viadalt vívott annak eldöntésére, hogy ki a legerényesebb uralkodó. Heinrich von Ofterdingen dalával uralkodóját, az osztrák herceget dicsőítette. A többi öt dalnok azonban szembe szállt vele, köztük Wolfgang von der Vogelweide és Wolfram von Eschenbach. Száumkra a türingiai őrgróf volt a legerényesebb. A szabályok szerint a vesztest át kellett volna adni a bakónak, de közben járt érdekében Sophia hercegnő, I. Hermann neje.

A dalnokversenyről fennmaradt hagyományt az évszázadok során ismételten kiegészítették és megváltoztatták. Richard Wagner 1845-ben először bemutatott romantikus operájában, a Tannhauserben összekapcsolta a dalnokversenyt a Tannhauser-mondával és ezzel világhírűvé tette a témát. 1855-ben a festő Moritz von Schwind megalkotta Wartburgban, a dalnokcsarnokban a híres dalnok-freskót, amelyet évente 400 000 várlátogató tekint meg.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.