Változó díjak és nyitva tartás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban

MTI
2005.12.29. 16:04

Több díjtétel emelkedik, a hangzó CD-lemezek kölcsönzési ideje két napra csökken, a zenei gyűjtemény nyitva tartása viszont jelentősen nő újévtől a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) központi bibliotékájában. Január 2-ától a zenei gyűjtemény a központi könyvtár nyitva tartásával azonos időben, heti 36 óra helyett 56 órán át (hétköznapokon 10-től 20 óráig, szombaton 10 és 16 óra között) várja a látogatókat. A könyvtár honlapján közölt értesítés szerint a FSZEK használati szabályzata 2006-ban módosul. A beiratkozási díj 400 forinttal nő, és 3200 forint lesz egy évre, fél évre 200 forinttal 2000 forintra drágul. A több könyvtárba érvényes tagság díja egy évre 5000 forintra nő, hat hónapra 3300 forintba kerül.

A tagkönyvtárakba továbbra is olcsóbban - 2200 illetve 1400 forintért - lehet beiratkozni, mint a Reviczky utcai központi bibliotékába. Kissé nő a késedelmi díj is: könyv, folyóirat, kotta, dia esetében naptári naponként és darabonként 12 forintról 14 forintra. Újdonság, hogy a hangzó CD-lemezek kölcsönzésének időtartama 1 hétről 2 napra csökken, ezzel egy időben a kezelési költség 300 forintról korongonként 200 forintra változik. Módosulnak a hangoskönyvek kölcsönzésének díjtételei is, illetve megszűnik a teljes körű térítésmentesség. A CD-lemezen megjelent hangoskönyvek ezentúl csak súlyosan fogyatékos olvasók számára lesznek ingyenesek, a többi kölcsönzőnek négy hétre 200 forintot kell fizetnie. Hangkazettán való kölcsönzésük továbbra is ingyenes.