Az NKÖM 1,6 milliárdot szán kulturális vidékfejlesztésre

MTI
2006.02.01. 14:57
A kulturális minisztérium a tavaly indított kulturális vidékfejlesztési program sikere nyomán ismét meghirdette a Közkincs-programot 1,6 milliárd forintos keretösszeggel - közölte a tárca szerdán. A program egy 1,5 milliárd forintos támogatott hitelkonstrukcióból és egy 100 millió forintos vissza nem térítendő támogatási keretből áll.

A hitelprogram a kistelepülések kulturális tereinek felújítását, infrastruktúrájának fejlesztését célozza meg. A 100 milliós támogatás a közkulturális szolgáltatások fejlesztését biztosító térségi szintű programokat, továbbá a népművészeti alkotóházak programjainak támogatását szolgálja. A tárca honlapján szerdán közzétett pályázatokra március 3-ig lehet jelentkezni.

A minisztérium értékelése szerint a kulturális vidékfejlesztést segítő Közkincs-program 2005-ben meghirdetett pályázatai sikeresek voltak. Minden pályázatára nagy volt az érdeklődés; a rendelkezésre álló keret háromszorosára volt igény. A támogatásokat egyebek mellett az ifjúsági kulturális színterek felújítására, a könyvtári és közművelődési hálózatfejlesztési program folytatására, továbbá a helytörténeti, néprajzi kulturális örökség megőrzésére fordították.