Friedrich Károly dzsesszpozanos kapta a Szabó Gábor-életműdíjat

MTI
2006.02.13. 10:09
Friedrich Károly dzsesszpozanosnak ítélték a Szabó Gábor-életműdíjat a Magyar Jazz Szövetség vasárnapi közgyűlésén. Friedrich Károly mellett jelölt volt az elismerésre többek között Oláh Kálmán, Dresch Mihály, Binder Károly, Snétberger Ferenc és Maloschik Róbert is.

Friedrich Károly, aki hétfőn tölti be ötvennyolcadik életévét, hosszú évek óta Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola dzsessz tanszakán tanár. Saját hangszere mellett dzsessztörténetet és -hangszerelést is tanít. A hatvanas évek elejétől számos együttes tagja volt. Játszott többek között a Szabados és a Syrius együttesben, valamint Binder Károly együttesében. A hetvenes években saját csapata volt. Tagja a Magyar Jazz Szövetség vezetőségének. Márkus Tibor úgy vélekedett, hogy az életműdíj méltó helyre került.

A műfaj legrangosabb hazai elismerésének alapító okiratából kiderül, a díjat olyan magyar állampolgárságú személy kaphatja meg, aki életművével, művészi és szellemi tevékenységével hozzájárult a magyar dzsesszművészet fejlődéséhez, a magyar zenei élet gazdagításához és nemzetközi elismertségéhez. A díjat első ízben 1992-ben ítélték oda, és azóta előadóművész, zeneszerző, fotóművész, kritikus és újságíró is jelölhető.