Költők és rapperek a Műcsarnokban

MTI
2006.02.21. 14:16
Újdonság a magyar zenei és költészeti életben a pénteki rendezvény, amely a Műcsarnok Magánügy? című kiállításának kísérőrendezvénye. "Mindkét program kötődik a magánügyhöz, hiszen a kiállítás és a költészet valamint a raphez kötődő utcaköltészet is az alkotók személyes gondolatait tükrözi. A rendezvény címe Budapest Slam. A műfaj több országban elterjedt már, a németeknél külön szórakozóhelyek nyíltak, hogy a slamet közvetítsék, amelynek lényege, hogy az előadók személyes indíttatású témát, ritmikusan adnak elő" - mondta Petrányi Zsolt, a Műcsarnok főigazgatója.

A pénteki rendezvényen hét költő és hét rapper lép fel és mondja el saját szerzeményét. A költők közül Erdős Virág, Harcos Bálint, Háy János, Jónás Tamás, Keresztesi József, Marno János és Peer Krisztián vállalta a feladatot. A költők számára nem lesz idegen terep a slam, hiszen korábban már kísérleteztek a rappel is. Akik pedig egyenesen a rap műfajában dolgoznak és pénteken szintén láthatók és hallhatók lesznek: Buppa, Busa, Ponza, Morel, Said, Tita és Újonc Peti slammerek.

A szórakoztató, könnyed fellépés után DJ Czadik adja majd a zenét, amire felváltva beszélnek az előadók. A rendezvény ingyenes, kapunyitás este hét órakor, kezdés nyolckor lesz.