Kevés szót kapnak a nők a médiában

Kreatív
2006.02.24. 13:29
Egy kutatás szerint világtendencia, hogy a napilapok, a televíziók és a rádiócsatornák híreiben nyilatkozók között alig vannak nők, és a televíziós szerkesztő-riporterek 78 százaléka is férfi. A Global Media Monitoring Project kutatásában 76 országban vizsgálták a napilapokat, rádióállomásokat és a televíziós csatornákat. A magazinokat és az internetes felületeket nem vették górcső alá.

A kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a hírek hány százaléka kapcsolódik valamilyen formában a nőkhöz. Azokat a megjelenéseket összegezték, amelyekben híradások a nőkről szóltak, vagy legalább egy hölgy nyilatkozott a témában. Ezeknek a kritériumoknak a híradások 21 százaléka felelt meg. A felmérés szerint a média területén dolgozó nők aránya világszerte alacsony. A televízióknál dolgozó szerkesztő-riporterek csak 22 százaléka nő, rádióknál pedig még kevesebben vannak. (17 százalék).

A médiában dolgozó nők esélyegyenlőségéért több kezdeményezés is indult már Magyarországon. 2003-ban például Női Média Lobby néven húsz médiaszemélyiség és kommunikációs szakértő alapított szervezetet.