Mihály
11 °C
25 °C

Magyar színházak az árvízkárosultak megsegítéséért

MR
2000.05.03. 15:11
Kapcsolódó cikkek (1)
Magyarország szinte összes színháza csatlakozott az árvízkárosultak megsegítésére, eredetileg a Budapesti Színigazgatók Egyesülete által kezdeményezett felhíváshoz. A Magyar Színházi Társaság és a MASZK Színészkamarai Egyesület révén országossá bővült akció keretében szeretnének segítséget nyújtani a rászorulóknak a színművészek és műszakiak, sajátságos eszközeik és lehetőségeik felhasználásával. A Budapesti Kamaraszínház a Tivoliban Tennessee Williams A vágy villamosa csütörtöki előadásának teljes bevételét ajánlotta fel a nemes célra. A szakmai szervezetek tájékoztatása szerint a József Attila Színház, a Budaörsi Játékszín, valamint a Szegedi Nemzeti Színház szintén csütörtöki előadásának bevételével járul hozzá a segítő akcióhoz. A kecskeméti Katona József Színház, Madách Imre: Az ember tragédiája május 30-i, a fővárosi Vidám Színpad május 31-i produkciójával vesz részt a megmozdulásban. A Vígszínház a szezonzárás után, június 12-én játssza jótékony célú előadáson a Furcsa pár című Neil Simon vígjátékot. A Mikroszkóp Színpad, valamint a Győri Nemzeti Színház is jelentős összeget gyűjtött a bajbajutottak megsegítésére.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!