Judit
3 °C
6 °C

Római márvány dombormű a Szépművészeti Múzeumban

Magyar Hírlap
2000.12.21. 12:37
A Szépművészeti Múzeum birtokába került az actiumi csata emlékét megörökítő római márvány dombormű, adományozói összefogás révén 375 ezer dolláros áron. A közel 800 kilogramm súlyú, 172 centiméter széles és 108 centiméter magas Actiumi dombormű folytatása a Szépművészeti Múzeum Antik Gyűjteményében kiállított a sorozat egyetlen ismert töredékét jelentő márványlapnak. A hellenisztikus jegyeket viselő domborművet görög szobrász faragta, valószínűleg az i. sz. I. század második negyedében. Az ismeretlen mester az i. e. 31-ben Actiumnál megvívott tengeri csata részleteit örökítette meg, amelyben Octavianus, fölényes győzelmet aratott Antonius és Kleopátra hadai fölött. Az 1908 óta a múzeum tulajdonában lévő kisebb töredék Apollót, a hajókat és a diadalmenet első résztvevőit ábrázolja. A diadalmenet az új szerzeményen további alakokkal, egy négylovas díszkocsival és a rajta ülő mitikus szereplőkkel, a Trójából menekülő Róma-alapítóval, Aeneasszal egészül ki. A műkincs a XVII. század közepén bukkant fel Rómában, s egy XVIII. században készült rajz révén vált ismertté. A hosszú időre eltűnt töredék egy spanyolországi kastélyban vészelte át az évszázadokat, legutóbb pedig egy svájci magángyűjteményből került elő.