Robbantási kézikönyvek ellen kampányol egy szaúdi lap

MTI
2006.05.02. 13:04
A szaúd-arábiai könyvtárakban fellelhető terrorista irodalom ellen kezdett kampányt az Al-Vatan című lap.

Mint a lap keddi számában jelentette, Buraida több könyvtárában kikölcsönözhető a "Kézikönyv harcosoknak a dzsihád technikáiról - a Szent Háború előnyeinek összefoglalása" című könyv, amely arra hívja fel olvasóit, hogy "hitetlenek" körében kövessenek el öngyilkos merényletet.

A lap újságírói a múlt héten ráakadtak a radikális Abdullah Asszam "Isten csodája az afganisztáni Dzsihádban" című könyvére, amelyet a hatóságok azóta eltávolítottak a könyvtárak polcairól.

A szaúd-arábiai fővárostól, Rijádtól északra fekvő, a fanatikusok fellegváraként ismert Al-Kaszim tartomány fővárosából, Buraidából az elmúlt két évtizedben férfiak százai indultak Afganisztánba, Boszniába, Csecsen-földre és újabban Irakba is, hogy ott részt vegyenek az iszlám fanatikusok terrorista akcióiban.

Szaúd-Arábiának, a világ legnagyobb olajexportáló országának uralkodó dinasztiája hivatalosan az iszlám puritán vahabita irányzatát képviseli ugyan, de a fanatikus hívők szemében két súlyos hibája van: az uralkodóház dekadensnek tartott életstílusa ellenállást vált ki, az Egyesült Államokkal fenntartott szoros kapcsolata pedig halálos bűnnek minősül a fanatikus iszlámisták szemében.