Tánc és performance fesztivál a Gödörben

Index
2006.05.10. 13:40
A Budapesti Tánc és Performance Fesztiválon sajátos, klasszikus előadóművészeti kategóriákba nehezen sorolható darabokat mutatnak be május 20-21-én 19 órától a budapesti Gödör Klubban (Budapest, V. Erzsébet tér).

Az ingyenes, kétnapos fesztiválon fellép többek között a neves táncművész, Ladjánszki Márta, a Company Two in One vezetője, Hargitay Ákos, az Art Macabre egy Marilyn Monroe életének homályos részleteit feldolgozó előadással, illetve a Pina Bausch művészeti főiskoláján végzett Széphegyi Szilvia és Blaskó Borbála.

Dénes Imre és az Élőkép Társulat képzőművészeti performance-szal készül, és láthatjuk Dr. Horváth Putyi és Gödrös Frigyes 20 éve készült rövidfilmjét is. A film műfajához több performance is kötődik: a Radikális Szabadidő Színház Patyomkin Projektje Eizenstein filmjéből merít, a szegedi Super 8-as Akrobatacsoport, pedig a 8 mm-es filmkultúrát népszerűsíti majd előadásával a Gödör Klubban. Szirtes András némafilmet vetít, amit zenével és József Attila versekkel színesít majd.

Természetesen idén is fellépnek a fesztivál már hagyományosnak számító szereplői, a Kókai János Társulat, a Nanokin csoport valamint yea_net poett és Pletl Zoltán. A performance-ok után élő zene szórakoztatja a közönséget: szombaton a Csókolom zenekar, vasárnap pedig az ef Zámbó Happy Dead Band játszik majd.