Elárverezik Mao Ce-tung eredeti portréját

MTI
2006.05.19. 09:49
Elárverezik Mao Ce-tung néhai kínai forradalmi vezető és államfő egyik történelmi jelentőségű portréját. A Huacsen kínai aukciós ház június 3-án bocsátja alkura a 91x68 centiméteres festményt 1,2 millió jüanos (közel 31 és félmillió forintos) kikiáltási áron.

A kép azért különlegesen értékes, mert ez volt a minta a későbbi, sokkal nagyobb méretű Mao-portrékhoz, amelyek az 1950-es és 60-as években a pekingi Tiltott Város bejáratánál, a Mennyei Béke kapuján függtek: e kapu előtt kiáltotta ki Mao 1949. október 1-jén a Kínai Népköztársaságot. A Huacsen közlése szerint eddig egy magángyűjtőé volt a festmény, de az illető most úgy határozott, hogy jó pénzért megválik tőle.

Az egykori császári palota, a Tiltott Város déli bejáratánál immár hagyományosan egy hat méter magas Mao-arckép függ, ehhez képest a most árverésre kerülő eredeti minta szinte eltörpül a maga nem egészen egyméteres magasságával.