Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Nemzetközi művésztábor nyílt Sarródon

MTI
2006.07.26. 11:18

Nemzetközi alkotótábor nyílt szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Sarródon: a művésztelep a kezdeményező művész-tanár, Ferenczi József nevét viseli, aki másfél évtizeddel ezelőtt indította útjára a képzőművészeti programot. 15 év alatt nemzetközivé vált az esemény, amelyre az idén Kárpátaljáról, Németországból és Ausztriából is érkeznek alkotók. Minden alkalommal egy-egy stílust és technikát állít középpontjába a tábori program, idén az impresszionizmus, illetve az akvarell, a grafika és a pasztelltechnika köré szervezik a műhelymunkát.

A témaválasztással is a tábor névadójának állítanak emléket, aki az idén lenne 85 éves, és életművének fő részét az impresszionista pasztell és akvarell alkotta. A tíznapos program terméséből a táborozók egy-egy munkát Sarródon hagynak. A legsikeresebbeket a táborszervezők átadják a művésztelepet anyagilag támogató helyi önkormányzatnak. A festmények és grafikák egy része a polgármesteri hivatal irodáit díszíti majd.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.