Pénteken nyit a Művészetek Völgye

MTI
2006.07.28. 09:38
A Művészetek Völgye programsorozatban július 28. és augusztus 6. között hat faluban, 74 helyszínen, 1.025 programon 3.300 művész lép majd fel.

A hat Balaton-felvidéki településen - Kapolcs, Monostorapáti, Öcs, Pula, Taliándörögd és Vigántpetend - összesen mintegy 170 koncerten, 60 színházi előadáson, 30 filmvetítésen, 80 kiállításon, mintegy 100 gyermekműsoron vehetnek részt az érdeklődők. Moldvából és Gyimesből 50 tagú csángó tánccsoportot és népzenészeket várnak. Kuriózumnak számít majd az is, hogy a Krétakör Színház a taliándörögdi - már használaton kívüli - műholdadó-vevő állomáson tart Ufóbázis címmel előadásokat.

A pénteki 16.30 órai megnyitót követően Kapolcson például koncertet ad a katolikus templomban a Custos Consort együttes, a Malomszigeten a szentesi Horváth Mihály Gimnázium ex-drámatagozatos diákjai rendeznek utcaszínházat, a Malompart vendéglő Jazzszínpadán pedig a budapesti Jazzpression és az orosz Volkov Trió lép fel.