Nyáresti Gypsy Fesztivál

MTI
2006.08.10. 11:52
Folytatódik a nagy sikerű, hagyományos Nyáresti Gypsy Fesztivál, amelynek következő koncertjére augusztus 10-én, csütörtökön kerül sor a Pesti Vármegyeháza Díszudvarán.

A koncertsorozaton régi cigány zenészcsaládok mai generációjának legjobbjai, köztük világhírű dzsesszmuzsikusok lépnek fel: augusztus 10-én a Pecek Lakatos András trió és Szőke Nikoletta, valamint a Jazzclusive nevű formáció.

Lakatos Pecekék nagy tekintélyű cigány zenészfamília sarjai. A zenekar már a 2004-es londoni Jazz Fesztiválon elkápráztatta a közönséget. Szőke Nikoletta tavaly meghívást kapott a Shure Montreux Jazz Voice versenyre, amelyre az egész világról nevezhettek 30 év alatti énekesek. A fiatal művész megnyerte a versenyt, a közönségdíjat is, olyan zsűri előtt, amelynek a világhírű Barbara Hendricks volt az egyik tagja.

A Jazzclusive zenekar olyan művészekkel büszkélkedhet, mint Szakcsi Lakatos Róbert, Barcza Horváth József és Mohay András.

Rá egy hét múlva, augusztus 17-én a szintén nagy rajongó tábornak örvendő Oláh Kálmán sextett hallható. A koncert első részében Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából, a nagy magyar zeneszerző által inspirált, illetve az ő tiszteletére írott darabokat mutatják be.

Oláh Kálmán évek óta tanulmányozza Bartók zenéjét, és azt felhasználja improvizációiban is. Ugyanakkor a magyar népzenét is kifejezetten a bartóki harmóniavilágon keresztül közelíti meg.