Közös lemez Oláh Tzumo Árpádtól és Fellytől

Index
2006.10.16. 14:23

A magyar dzsesszvilág két húzóneve, Felly és Tzumo Árpád New Yorkban megalkották az énekesnő első önálló, Far Away című lemezét. Az album megjelenésének napján, október 18-án 20 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban adnak koncertet a Budapesti Őszi Fesztiválon. A zongorista Oláh Tzumo Árpád és az énekesnő Felicia Flora K. – Felly több hónapot dolgoztak együtt.

A híres zenészcsaládban felcseperedett Tzumo számos tehetségkutató és dzsesszversenyt nyert, elvégezte a bostoni Berklee College of Musicot, majd felvették a világhírű, Herbie Hancock vezette Thelonious Monk Institute-ba. Később éveken keresztül turnézott is az USA-ban Hancockkal. Az iskolában olyan nagyságokkal játszott együtt, mint Wayne Shorter, Terence Blanshard vagy Kenny Garret. Ő írta a New Yorkban élő fiatal díva, Felly legújabb lemezét, melynek szellemi forrásvidéke valahol a klasszikus soul jazz táján keresendő. Ennek megfelelően a koncert atmoszférája is a jazz hőskorát idézi majd. A dalok szövegeit egy amerikai szerzőpáros, Jenni Muldaur ás Barry Raynolds írta. Jenni éveken keresztül dolgozott együtt Eric Claptonnal, Stinggel, Barry pedig több szöveget is írt Joe Cockernek, vagy Grace Jonesnak.

A nagylemezen és a koncerten olyan nemzetközi hírnévnek örvendő zenészek szerepelnek, mint Massimo Biolcati (nagybőgő), Arturo Stable (konga), és a szintén magyar származású Ferenc Nemeth (dob).