A Titanic emlékei egy granadai kiállításon

MTI
2006.10.22. 08:31
Kilencvennégy évvel a tragédia után még mindig foglalkoztatja a Titanic tragédiája a világot. Most a granadai Tudományok Parkjában nyílt kiállítás az egykori luxushajó megmaradt emlékeiből.

A túlélők hozzátartozói, akik mint a kiállítás vendégei elhozták a féltve őrzött tárgyakat, megosztották egymással és a látogatókkal, amit szeretteik, szüleik vagy rokonaik elbeszéléseiből megtudtak a hajóval történtekről - írta az El País című spanyol napilap.

Joan Randall édesanyja kisgyermekként volt a hajó utasa és csak nagyon keveset mondott el lányának az egész életét végig kísértő szörnyűségről. Viszont megőrizte azokat a kis csizmákat, amelyeket édesapja a hajóra szállás előtt vásárolt neki. A csizmáktól lánya is csak a kiállítás idejére vált meg.

Siv Murdoch annak a William Murdochnak az unokahúga, aki első tiszt volt a Titanicon és a jégheggyel való ütközéskor volt éppen szolgálatban. Azoknak a férfiaknak a 80 százaléka, akik megmenekültek, neki köszönhetik az életüket, mivel Murdoch megengedte nekik, hogy a mentőcsónakokba szálljanak, míg a hajó más részein csak nőket és a gyerekeket engedték beszállni akkor is, amikor még lett volna szabad hely. Siv Murdoch állítása szerint a James Cameron-féle filmben hamis történetet mutattak be, úgy ábrázolták nagybátyját, mint akit meg lehetett még a borzalmas körülmények között is vesztegetni, és aki miután rálőtt az egyik utasra, végül öngyilkos lett. Holott a valóságban egy megakadt csiga kötele okozta halálát.

"Ezek hamis tények és ezt Cameron tudta. Tudta a Fox is, amely adományt juttatott el a Skóciában lévő Murdoch-alapítványnak a nagybátyám becsületének okozott kár enyhítésére" - mondta el a lapnak az unokahúg.

A túlélők leszármazottait a szervezők meghívták egy vacsorára, amelyen a menü ugyanaz volt, mint amit a Titanic utasai fogyasztottak az ütközést megelőző pár órában.