Táncművészeti Biennálé Győrött

MTI
2007.06.13. 13:59
A klasszikus balettől a néptáncon át az alternatív előadásokig számtalan táncművészeti program várja a közönséget június 20. és 24. között az első Győri Táncművészeti Biennálén.

A fesztivál Világ Tánckarnevállal, valamint az OKF Tűzoltózenekarának felvonulásával nyílik meg a Győri Nemzeti Színház előtti szabadtéri színpadon, ahol többek között görög, olasz, török és lengyel táncosok lépnek fel.

A biennálé második napján egész estét betöltő balettgála kezdődik a Győri Nemzeti Színház nagyszínpadán, ahol fellép a Magyar Nemzeti, a Budpest, a Pécsi, a Győri Balett és a gödöllői Magyar Balettszínház. A színház Kisfaludy termében Gergye Krisztián "egonegonegon" című produkciója látható.

A harmadik napon roma zenekarok és táncosaik lépnek fel a szabadtéri színpadon, majd a Kalyi Jag zenekar ad koncertet.

A színházban Román Sándor koreográfiájára az ExperiDance tánctársulata lép fel a Nagyidai cigányok című produkcióval. Az alternatív irányzat kedvelőit pedig Szabó Réka Szeánsz-aritmiás szívek klubja című előadása várja.