Hétezer éves sírt tártak fel Kállón

MTI
2007.06.19. 15:44
Hétezer éves sírt tártak fel Kállón kedden. A Nógrád megyei községben ez az eddigi legidősebb régészeti lelet.

Bácsmegi Gábor elmondta: ebben az időszakban a települések közvetlen közelében vagy azok nem lakott helyeire temetkeztek, így szinte biztos, hogy hétezer éves település nyomait tárhatnák fel Kállón.

A sírban kevés csont maradt meg eredeti helyzetében, azokból arra lehet következtetni, hogy a testet zsugorított alakban helyezték a sírba - tette hozzá. Bácsmegi Gábor elmondta: kőbaltát és pattintott kőpengét is találtak a sír közelében.

A szakember elmondta, hogy lakossági bejelentésre végezték el a feltárást, egy helyi lakos ugyanis derítő ásása közben emberi csontokra bukkant. Hozzátette: érdemes lenne folytatni a munkát, de ahhoz pályázaton kellene pénzt szereznie a helyi önkormányzatnak.

Kállón legutóbb 2004-ben az ivóvíz-beruházás alkalmával tártak fel egy kétezer éves női sírt.