Polanski tegnap átrendezte a magyar Vámpírok bálját

MTI
2007.06.29. 15:38
A Roman Polanski nevével fémjelzett Vámpírok bálja című musicalt szombaton mutatják be a Magyar Színházban. "Polanski tegnap rendezte át éppen az előadást" - mondta Kékesi Miklós, a produkció sajtóreferense az MTI-nek pénteken. Polanski látogatását titokban tartották, a rendező a színészekkel próbált, "csak azért jött, hogy feltegye az i-re a pontot".

Mint mondta, a budapesti előadás alkotói a próbafolyamat alatt kapcsolatban voltak Roman Polanskival, aki a próbaidőszak végén meg is nézte a darabot. A rendezőnek tetszettek a magyar előadás figurái, a látvány és a díszlet is - mondta a sajtóreferens, hozzátéve, hogy a csütörtöki próbán Polanski kicsit átrendezte az előadást, finomított rajta.

A lengyel származású színész, író, rendező és producer fővédnöksége alatt születő előadást a nyáron hétfő kivételével minden nap játsszák, szombaton és vasárnap pedig két-két alkalommal láthatják a nézők.

A darabot Roman Polanski elképzelései alapján állította színpadra a holland Cornelius Baltus, a koreográfus Dennis Callahan. A musicalt a világ több pontján bemutatták már, de a budapesti közönség új díszlettel és jelmezzel láthatja, amit a magyar tervező, Kentaur készített. Az előadáshoz a Magyar Színház belső tereit is átalakították.