Japán-nap a Vigadóban

MTI
2001.03.05. 19:21
Kalligráfia-, ikebana bemutató, hagyományos japán táncművészeti előadás, teaszertartás szerepel többek között a budapesti Japán-nap műsorán március 10-én, szombaton a Pesti Vigadóban. Az ismertetés szerint a 12 művészcsoportból álló társulat több mint 80 művésszel lép fel Budapesten. A díjtalanul látogatható programok szombaton 16 órakor látványos dobparádéval kezdődnek. Az érdeklődők megtekinthetik a "No" színház műsorát is, amely a legrégebbi japán színpadi műfajok ötvözetét jeleníti meg. Az előadásban a tánc és az ének mellett a jelmezek is főszerepet kapnak. A selymekben, tollruhákban, harci viseletekben fellépő színészek valóságos divatbemutatót tartanak a japán öltözékekből. A magyar közönség megismerheti azt is, hogyan dolgoznak a kalligrafusok. A japán szépírás művészei a helyszínen mutatják be, hogyan készülnek tussal és ecsettel a miniatűr alkotások. Az ikebana készítésébe Hidaka Keiko ad betekintést, aki a hagyományos és modern stílus ötvözetének szellemében készíti kompozícióit.