Szarvas József, Pap Vera és Alföldi Róbert játszanak a Nemzeti nyitóelőadásán

MTI
2001.04.26. 10:16
Szarvas József alakítja Ádámot, Pap Vera játssza el Éva szerepét, Alföldi Róbert pedig Lucifert kelti életre a Nemzeti Színház nyitóelőadásán, Madách Imre: Az ember tragédiája című darabjának 2002. március 15-i bemutatóján - ismertette Szikora János rendező szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón. Szikora János elmondta: az előadáshoz Márta István komponálja a zenét, Pintér Tamás pedig a mozgásterveket készíti el. A jelmezeket és a díszleteket nem egy tervező álmodja majd meg, hanem csapatmunka eredményeként dolgozzák ki az elképzeléseket. Szikora János az Úr hangját adó színész személyéről még nem döntött. A három főszereplő mellett még 8-10 színész lép fel a Tragédiában, a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével. A rendező újságírói kérdésre válaszolva elmondta: megbízási szerződésében vállalta, hogy a Nemzeti Színház nyitó darabjának bemutatójáig más, új munkára vonatkozó szerződést nem köt. Ez azonban nem érinti a korábban megkötött szerződéseit.