Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Véget ért a szolnoki Millenniumi Tudományos Filmszemle

MTI
2001.06.20. 23:14
Ünnepélyes eredményhirdetéssel véget ért szerdán Szolnokon a húsz országból érkezett alkotások és alkotók részvételével megrendezett Millenniumi Tudományos Filmszemle. A művek tudományos filmek, kultúrtörténeti alkotások és tudósportrék, a természetről és környezetről szóló filmek, valamint a tudomány által ihletett és filozofikus tartalmú fikciós filmek kategóriában versenyeztek. Öt nap alatt 42 órán át 79 filmet vetítettek le. A zsűri elnöki tisztét Simó Sándor filmrendező töltötte be, tagjai tudósok és további filmes szakemberek voltak. Döntésük szerint a fesztivál fődíját Ecsedy Márton rendező az emberi depressziót sokoldalúan bemutató, Az élet átmenet, a fák kidőlnek című filmje nyerte el. A tudományos témájú filmek kategóriájában első lett a Günther Bludszuweit és Ilona Riehl német alkotópáros meghalunk, hogy éljük című, az ősi garnélák titkát kereső munkája. A kultúrtörténeti filmeknél a Monostori Károly rendezte Belső világunk című, Freund Tamás agykutatóról szóló tudósportrénak ítélték az első díjat. A természetfilmek kategóriájában Ráday Mihály a Fővárosi Állat- és Növénykertről készített, Egy állati jó hely című műve győzött. Végül a tudomány által ihletett rövidfilmek mezőnyében Varga Ágota Porrajmos (Cigány holokauszt) című filmje vitte el a pálmát. A szemle fővédnöke Glatz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. A szemlét támogatta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, az Ifjúsági és Sportminisztérium, a Nemzeti Kulturális Alapprogram, a Magyar Mozgókép Közalapítvány és Szolnok Polgármesteri Hivatala. A fesztivál rendezője a szolnoki Tisza Mozi Kft. volt.