Árpád
-1 °C
9 °C

Ősszel nyílhat meg a New York-i magyar intézet

MTI
2001.07.03. 17:17
A kultusztárca tervei szerint szeptemberben megnyitja kapuit a New York-i magyar intézet, vezetői tisztére a minisztérium már megtalálta a megfelelő személyt - jelezte Rockenbauer Zoltán kulturális miniszter a külföldön működő magyar kulturális intézetek igazgatóinak éves értekezletén, kedden. A tanácskozáson az MTI úgy értesült, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a tengerentúli intézmény vezetésére kiírt pályázat, illetve a június végén meghozott döntés értelmében Márton András, Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Los-Angeles-i Magyar Főkonzulátus 1991-95 közötti vezetőjének kinevezésére tesz javaslatot a közeljövőben. Az indítványt az Oktatási Minisztériumnak és a Külügyminisztériumnak is jóvá kell még hagynia. A New York-ban megnyíló magyar intézet vezetésére a kultusztárca két alkalommal írt ki pályázatot, mivel az első felhívás alapján nem tudtak eredményt hirdetni. Az új intézmény igazgatójának feladata lesz a többi között az intézet profiljának kialakítása, kapcsolatépítés a magyar emigráció szervezeteivel valamint az amerikai oktatási és kulturális intézményekkel, az amerikai magyar közösségek és az anyaország közötti kulturális kötelékek ápolása, a kulturális identitás megőrzése céljából.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!