Elhunyt Mészöly Miklós író

MTI
2001.07.23. 11:06
Életének 81. évében vasárnap elhunyt Mészöly Miklós Kossuth-díjas író.
1921. január 19-én született Szekszárdon. 1942-ben a budapesti egyetemen jogi diplomát szerzett. 1944-ben, rövid frontszolgálat után, katonaszökevényként bujdosott, majd szovjet fogságba került. Hazatérése után munkásként kereste kenyerét. 1947-48-ban Szekszárdon volt lapszerkesztő, emiatt többször letartóztatás fenyegette. 1948-ban jelent meg első műve, a Vadvizek című elbeszéléskötet. 1952-1956 között munkanélküli volt, nem publikálhatott, s csak 1955-ben jelenhetett meg két meséskötete.
1956-ban részt vett az Írószövetség követeléseit rögzítő Nyilatkozat megfogalmazásában. A forradalom után ismét évekig mellőzték, műveit nem adták ki. 1963-ban jelent meg Az ablakmosó című drámája, amely politikai botrányt kavart. Az atléta halála című regényét a Szépirodalmi Kiadó visszautasította, így az Párizsban jelent meg először francia nyelven, Magyarországon csak 1966-ban. Ezt követte egy évvel később a Jelentés öt egérről című elbeszéléskötete. 1968-ban együtt tiltakozott a Csehszlovákia megszállása ellen felszólaló írókkal. 1968-ban jelent meg Saulus című regénye; Magasiskola című kisregényéből készített film Cannes-ban különdíjat nyert.
A Charta '77 aláírása után a fiatal ellenzéki írónemzedék egyik szellemi vezetője volt. 1993-ban a Demokratikus Charta szóvivője, a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája szóvivője, 1996-ban Budapest díszpolgára lett. Főként meséket, ifjúsági regényeket, elbeszéléseket, verseket, regényeket, esszéket, tanulmányokat, publicisztikát írt. A tágasság iskolája (1977), valamint az Érintések (1980) című kötetei esszék, filozofikus töredékek, jelentős ars poeticai, művészeti elméleti reflexiók gyűjteményei. Drámáit a Bunker (1979), verseit, lírai reflexióit az Esti térkép (1981) című kötet tartalmazza. További fontos művei: Film (regény), Szárnyas lovak (novelláskötet), Megbocsátás (kisregény). 1991-ben jelentek meg visszaemlékezései Az én Pannóniám címmel, majd az 1990-es években a Családáradás című kisregény és a Hamisregény. Fontosabb könyveit számos nyelvre lefordították.
1986-ban Déry Tibor-díjat, 1988-ban Magyar Művészetért Díjat, 1992-ben pedig Soros-életműdíjat kapott. 1990-ben Kossuth-díjjal tüntették ki.
Felesége Polcz Alaine pszichológus, jelentős szakmunkák szerzője.