Mária
-6 °C
-2 °C

Kiveszik a World Trade Center képeit a készülő filmekből

MTI
2001.09.14. 14:16
Az amerikai filmfőváros, Hollywood stúdióiban komoly utómunkálatok folynak készülő filmeken - tűnik ki az AP hírügynökség jelentéséből. Kiiktatják a felvételekből azokat a jelenteket, amelyek a New York-i panoráma korábbi két meghatározó épületét, a World Trade Center tornyait ábrázolják. Műsorok és filmek bemutatási időpontjait kell emiatt elhalasztani. A filmszakmában is most sokan úgy érzik: ízléstelen lenne a tornyokat új műsorokban mutogatni. A Sony Pictures, az egyik jelentős stúdió a "Pókember" című legújabb filmjének plakátját, amelyen a két torony csak tükröződve látható a főhős szemében, leszedeti.

A televíziós műsorokat is készítő stúdiók újraértékelik egész műsorstruktúrájukat, szeretnék elkerülni, hogy a terrorizmust, összeesküvéseket ábrázoló részek adásba jussanak. Még azokkal a részekkel is csínján bánnak, amelyek Amerika-ellenes érzéseket mutatnak. Az ilyen filmek hirdetései is visszavonásra kerültek, kerülhetnek.

- Jelentéktelenné vált a valóság mellett minden, amit a katasztrófákról készítettünk, új perspektívába helyezte mindazt, amit itt csinálunk - mondta a Metro-Goldwyn-Mayer stúdió egyik vezetője.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.