Zelma, Rajmund
-7 °C
-3 °C

Egy perces adásszünet a közszolgálati televízión

MTI
2001.10.26. 16:45
Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) úgy döntött, hogy vasárnap 19 óra 14 perctől 1 percre felfüggeszti a Magyar Televízió Rt. m1-es csatorna műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását. A médiahatóság október 16-án hozott határozatáról pénteken tájékoztatta az MTI-t. Az ORTT májusban és júniusban több ízben tapasztalta , hogy az m1-es csatornán elmaradt a reklámszignál; ezzel a műsorszolgáltató megsértette a médiatörvény vonatkozó rendelkezéseit. A testület ugyancsak október 16-án hozott határozatában felfüggeszti a Sláger Rádió Rt. műsorszolgáltatási jogosultságának gyakorlását egy-egy percre vasárnap 7 óra 45 perctől és 13 óra 55 perctől. Az ORTT szerint a Sláger Rádió július 2. és 15. között a reklámidő túllépésével, június 18. és július 15. között pedig azzal sértette meg a médiatörvényt, hogy dohányárut, fegyvert, lőszert, robbanóanyagot, valamint kizárólag orvosi rendelvényre igénybe vehető gyógyszert, illetve gyógyászati eljárást reklámozott.

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.