Vilma
-7 °C
4 °C

Idén nem emelkedik a Nobel-díj összege

MTI
2002.04.26. 18:45
Csaknem egy évszázad óta először nem emelkedik az idén a Nobel-díjak összege. A stockholmi Nobel-alapítvány kuratóriuma pénteken hagyta jóvá, hogy a tavalyihoz hasonlóan 2002-ben is fejenként 10 millió svéd koronát (972.100 dollárt) kap az orvosi, az irodalmi, a kémiai, a fizikai és a közgazdasági, valamint a békedíj kitüntetettje. Utoljára 1909-ben fordult elő, hogy egyik évről a másikra nem emeltek az összegen. "Tavaly 11 százalékkal emeltünk, így lett 10 millió és ez olyan szép kerek szám" - jelentette ki a Reuters-nak Michael Sohlman, az alapítvány ügyvezető igazgatója. A Nobel-díj koronában számított összege nominál- és reálértékben egyaránt folyamatosan növekedett a 70-es évek vége óta. A dollárban számított értéke azonban a korona külföldi árfolyamának csökkenése miatt több mint 300 ezres zuhanást mutat 1992-ben: tíz évvel ezelőtt még 1,3 millió dollárt ért.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!