Az 50 legirritálóbb magyar


Drága szavazópolgárok!

Most már tényleg durvul a kampány. Utolsó előtti fordulójához érkezett ugyanis az Index, a Penthouse, a Színes Mai Lap és a Danubius Rádió irritáló szavazós játéka. Ha az eleje erős volt, a vége most egyenesen olyan, mint egy növekedési hormonba esett Fekete László. A cél változatlan: állítsák össze az 50 legirritálóbb magyar listáját. Némi előzetes az ötödik fordulóból: Bochkor Gábor műbőr dzsekijén hancúrozik egy cseléddel, Fekete Pákó marketinggépezetet forgat a pöcse körül, Ganxta Zoli villamosról kurvázik, Gyárfás Tamás szemöldöke megszólal, Kozsóban munkál a szeretet, Sas József pedig nem változik. Ja, és persze Csonka András és az éneklő uszkár.

Bár az első rész bevezetőjében leírtuk, hogyan kell osztályozni, több olvasónk nem találta meg az első részt, így nem tudta, plusz vagy mínusz ötöst adjon a legidegesítőbb figuráknak. Rövid válaszunk: az utóbbit. A hosszabb pedig az, hogy idemásoljuk az első epizódban leírtakat, vastag betűkkel: A jelölteket a skála légy felöli végén található mínusz ötöstől (überirritáló) a pillangó oldalán látható plusz ötösig (a legrokonszenvesebb) osztályozhatják. A leleményes program átlagot számol, majd sorrendbe állítja a versenyzőket.

Az első, második, harmadik és negyedik forduló szavazólapja pedig két centivel ez alatt a mondat alatt érhető el, a vonatkozó linkek erőteljes megkattintásával. Ha csak most száll be, akkor sem késő! Kellemes, sikerekben gazdag irritációt kívánunk!

A szavazásnak vége, olvasni még lehet, sőt, érdemes.

I. rész | II. rész | III. rész | IV. rész | V. rész | VI. rész | VII. rész

"Az 50 legirritálóbb magyar" szavazás, V. rész

Bencsik András

Bár az úgynevezett radikális jobboldalon többnyire rózsás béke uralkodik, Bencsik Andrásról még a fejlettebb szkinhedek is elismerik, hogy amikor az észt osztogatták, ő inkább eladta a jussát az üzéreknek pálinkáért. A Munkásőr magazintól a Népszabadság Pártélet rovatán keresztül hosszú menetelés vezetett a saját újságig, amit azonban az utolsó pillanatban mégsem Új Pártéletnek, hanem Új/Magyar/Újmagyar Demokratának keresztelt el, az ellenség megtévesztése végett. Ott aztán azóta is keményen markolássza a főszerkesztői joystickot, így bármikor megírhatja, szerinte hogyan süllyesztette el a NATO cirkálóit az Árpád seregében szolgáló Búvár Kund.

Bochkor Gábor

David Hasselhoff öregedő kertésze a Knight Riderből, aki reggelente lecsutakolja és megabrakoltatja KITT-et, aztán amikor a Gazda elporzott rossz embert fogni, a pázsitra teríti műbőr dzsekijét, megrázza hátverdeső fürtjeit, és csábos pillantással hancúrozni hívja a szomszéd gazda cselédjét. Talán még maga Michelle Wild sem érti, hogyan lehet a legnépszerűbb reggeli rádióműsor a Bumeráng a Slágeren, jelöltünkkel és Boros Lajossal a mikrofonnál, és hogyan számíthat Magyarországon szexszimbólumnak a hetvenes évek legszomorúbb pillanatait felidéző Bochkor. Az előbbi kérdésre tudjuk a választ. A büntető párost információnk szerint titokban a Bartók rádió fizeti, többéves reggeli ámokfutásuk hatására ugyanis egyre többen tekernek át a megnyugtató, vidám barokk dallamokra. Az utóbbi kérdés már fogasabb. Valószínűleg az önmenedzselés zsenijével van dolgunk: a 41 éves kópé szisztematikusan végigudvarolta a magyar bulvárlapok címoldalán valaha szerepelt, 40 év alatti nők mindegyikét, Csisztu Zsuzsától, Dobó Katán és Tornóczky Anitán egészen Nagy Ő Anikóig, és elterjesztette a közvéleményben, hogy ő egy úgynevezett rádiós-tévés fenegyerek, hiába sült fel Borossal kézen fogva többször is a tévében. Ha Önre nem hat a menő endékás külső és a humortalan kiabálás a rádióban, közelítsen a légyhez, ha jó csávónak tartja Rod Stewartot és Jon Bon Jovit, bátran kergesse a pillangót.

Boros Lajos

Pályáját polbíténekesként kezdte a mélykádárikumban, egy egész kimittudzsűriből csinált hülyét a "ha még jobban fú a szembeszél, a száj hallgat, a szembe por megy"-poénnal. A zsűri egyébként annyira meghatódott azon, hogy nemcsak hallása nincs és gitározni nem tud, de színpadképtelen a fizikai megjelenése és súlyosan beszédhibás is, hogy föltették a Kubába induló gépre. Később Erdős Péter-klón lett a lemezgyárban, azóta egész műfajok összes muzsikusával kénytelen kerülni az éjszakai találkozást. Egyszer aztán fölfedezte sziámi ikerpárját, Bochkor Gábort (szerkesztőségi sebészünk szerint a fejüknél és a seggüknél nőttek össze). A páros újabban azzal szórakoztatja magát, hogy rádió- és tévéműsorokban kiabál nem vicceseket és ártatlan embereket próbál megalázni. Az istenek különös szeszélye, hogy ebből meg is élnek. Aki mindezt viccesnek tartja, röptesse a pillangót, aki nem tudja feledni a Lali királyos poénokat, meg az összes többit, zúgassa a legyet.

Csonka András

Társadalomtudósok még mindig elemzik a Csonka András-jelenséget, ezért csak óvatos megállapításokra vállalkozhatunk. A kérdés, amire a legfényesebb koponyák is egyelőre csak hümmögnek, így hangzik: "Egy nyíratlan frizurájú cirkuszi uszkár is hasonlóan népszerű lenne a magyar producerek körében, ha el tudná énekelni, hogy ding-dong?" A szakcsoportok külön foglalkoznak a Família Kft. hibbant Picijével, az amerikai musicalek magyaros feldolgozásával, az RTL Klub délelőtti, délutáni és esti műsoraival, hogy a Postabank-reklámban látott a boldog ügyfél piruettjeit górcső alá vevő egyetemi szemináriumról ne is beszéljünk. Vagy ez az egész ostobaság, és Pici aranyos, mindig vidám, ugribugri, na meg a lányok kedvence? Ez esetben vadássza le a lepkét a döglégy helyett.

Dávid Ibolya

Keresztény. Nemzeti. Konzervatív. Ha bármely közszolgálatilag feldobott ügyben kérdezik, ez a bármikor, bármilyen szövegösszefüggésbe beilleszthető önmeghatározás vagy a jelzők bármely permutációja általában elegendő időt biztosít Dávid Ibolyának, hogy kicsit lekerekítse a Fidesznek küldött üzeneteinek sarkát, aztán hozzátegye, hogy hetvenharminc. A politikusasszony nem felejt. Mióta női mivoltára tekintettel Kövér László elküldte a borotválkozó tükörhöz, ha fideszes potentátok A-t mondanak, akkor Dávid Ibolya minimum B-t. A daliás antalli idők elmúltával népszerűségi mélyrepülésbe kezdett MDF-ben egykor még húzóágazatként tekintettek a tamási ügyvédnőre, de a pártelnök eddig kizárólag egyéniben szerepelt jól. Nos, jobbra vagy balra tolja a potmétert? Merre billenti a mérleget a rengeteg kalap? Ne maszatoljon, határozott véleményt várunk!

Dessewffy Tibor

A szociológus érdemei elismeréseképpen kormányközeli megmondóemberré vedlett át Medgyessy alatt, és mert Gyurcsánnyal már sportminiszter korában együtt ivott, ezt a pozícióját a kormányválság sem ingatta meg. Megboldogult független értelmiségi korában Dessewffy kemény hangú cikkekben ostorozta a balliberálisnak mondott média nem közvetlen pártirányítás alatt működő részét a "közösségi szolidaritás hiánya és a Fidesz tudatos botránystratégiájának kiszolgálása" miatt, ezért az általa "válságértelmiséginek" titulált szerzőktől jól meg is kapta a "tanácsadó figurájában testet öltő kurzusértelmiségi" titulust. A szoclib koalíció pártpolitikai érdekeinek őszinte és feltétlen támogatása mellett a sóbizniszben is kipróbálta magát: a köztelevízión saját jutalomműsorban osztotta az észt. Ha kedveli az átlagosnál intelligensebb, PhD fokozattal és hosszú publikációs listával rendelkező, több nyelven is kommunikációképes pártkatonákat, terelje egerét a pillangók felé, ha viszont irritálja Dessewffy tudálékos és demagóg arroganciája, esetleg belenézett a tévéműsorába, vagy találkozott vele bármely budapesti szórakozóhelyen éjfél után, válassza a legyet.

Fekete Pákó

A hazai popvilág mulatós szekciójába berobbant nigériai fiatalembert kvázimagyarként közkívánatra vettük fel a listára. A magát koncertjein Fekete Dákóként felkonferáló, és promócióként faszalakú csoki nyalókákat osztogató énekes valójában a pöcse körül forgatja az egész marketinggépezetet. A bulvárlapok pákós cikkeinek jelentős része a kis termetű előadóművész gatyájában matat. A mulatós-lakodalmas stílustól úgy sem idegen az egyszerű sztereotípiák követése, Pákó a fekete emberek vélelmezett nagy farkára és a népiesen pikáns műdalok nyugat-afrikai akcentussal súlyosbított átdolgozására tett fel mindent. Egyes vélemények szerint Pákó a nigériai országimázs titkos ügynöke a hírhedt trükkös emailek ellensúlyozására, mások szerint jópofa blöff, üde színfolt, aki valójában kultúrmissziót teljesít, görbe tükröt állítva a Zámbó Jimmy által tökélyre vitt, vásáros-búcsús-piacozó kazettastand-szubkultúra elé.

Fodor Zsóka

Ez a név minden bizonnyal nem mond Önnek semmit, hacsak nem végzett el egy "Szappanopera-szereplők és kis magyar sztárok középhaladóknak" kurzust, esetleg egy extrém gyorsolvasási tanfolyamot, hiszen Fodor Zsóka csak a Story és a Best kis színeseiben tűnik fel néha, meg persze esténként a Barátok közt stáblistáján, de akkor száznyolcvannal húz végig a képernyőn, nehogy elvegye az időt a nagy nedvszívó képességű joghurttól és az élőflórás mosóportól. A Barátok közt Magdi nénijét alakító színésznő tulajdonképpen azért irritáló, mert túl jól végzi a munkáját, és az általa megformált karakter túlontúl hasonlít azokra a nagynénikre, anyósokra vagy éppen bejárónőkre, akik ott lapulnak minden családi sublót mélyén. Ha Ön akkor is utálja a pletykát, a fontoskodást és a félig zárt e hangot, ha csak színészet, akkor pontozza le jól mindannyiunk Magdi nénijét, ha viszont értékeli, ha egy szappanoperasztár képes felnőni a szerephez, akkor adjon pluszpontokat Fodor Zsókának!

Ganxta Zoli

A zuglói Ice-T, aki a kilencvenes évek közepén, a robbanó Mercedesek, az út közepén parkoló Grand Cherokeek és a kétszázzal hajtó besötétített BMW-k korában Magyarországra adaptálta a gengszterrapet, és úgy teremtette meg a nyolcadik kerület nagyon szókimondó, nagyon csak szülői felügyelettel hallgatható mitológiáját, hogy csak a négyes-hatos villamosról látta a Rákóczi teret. A kurvázás Balassi Bálintja, aki a róla készült kisfilmek tanúsága szerint szombat este inkább otthon marad anyuéknál, hogy playstationözzön a haverokkal. Az Action dobosa, aki a HC felfutásakor gimiseket tanítgatott káromkodni, most viszont visszatért a zenekar gyökereihez, hogy végighaknizhassa a Kárpát-medence összes motoros találkozóját. Adjon méretes döglegyeket Ganxsta Zoleenak, ha nem szereti az álkemény megélhetési sztárokat, viszont ajándékozza meg lepkékkel, ha szimpatikus Önnek, hogy már többször hülyét csinált a magyar szórakoztatóiparból, hogy szereti a jéghokit és a spagettiwesterneket!

Gáspár "Győzike" Győző

Az ország önjelölt díszcigánya, aki bohóckodásával sokak szerint többet ront, mint használ a romáknak. Tulajdonképpen tök mindegy, Győzikét rengeteg dolog miatt lehet utálni, elég csak a piaci siker reményében, csökkentett értelmi képességűeknek kitalált Romantic nevű zenekarát szóba hozni. E sorok íróját amúgy szórakoztatják Győzike kisiskolás megnyilvánulásai, mert szerinte úgyis minden mindegy alapon érdemes televíziózni, akkor meg miért ne? E sorok írójának nagynénje viszont, és még számos tévénéző, aki hagyományosan értelmezi a televíziós műsorok helyét a világban (és még valamiféle médiaelitről is van egy homályos elképzelése), joggal háborodhat fel, miért ez a lakodalmas popper kaszírozza be a nagy pénzt? Aki ráadásul az egyetlen olyan énekes, akit még soha senki nem hallott énekelni. No, akkor most légy vagy lepke? Klikkeljen!

Gyárfás Tamás

A Nap-kelte producereként eleve az irritáció Nobel-díjának esélyese, hiszen reggelente ő sugározza be oly sokunk otthonát a déloszét díszletek között parádézó szervilis és izzadós riporterek képével. Gyárfás azonban nem elégszik meg ennyivel és riporterként is irritálja a közvéleményt. Piros pont, hogy rájött, benyalósból van elég az istállóban, ezért ő lett a tökös-rákérdezős a csapatból. A jelek szerint beleolvasott egy szakirányú brosúrába, ahol leírták, hogy a jó tévériporter kemény, irgalmatlan... Hát igen, a következő oldalt valaki sajnos kitépte a füzetből, és Gyárfás sosem tudta meg, hogy kérdezni is kéne valamit. Így megelégszik azzal, hogy indításnak felhúzza a szemöldökét (övé az egyetlen beszélő szemöldök a szakmában, konkrétan azt mondja, hogy mit akarsz, te pondró, kóstolgatol?!), aztán gyorsan zavarba hozza az interjúalanyt. Ha Ön szerint nem nagy kunszt összezavarni valakit, aki reggel hatkor kelt, és kitaxizott az Angol utcába, hogy ott a reggeli kávéját fogyasztó Lakat T. Károly után az überkekk Gyárfás vegye kezelésbe, kattintson a légy tájára. Ha bírja a rideg, kiképzőőrmesteres stílust, riassza meg a lepkét.

Keller László

"Szénsav, kénsav vagy mifene?" - mormolgathatja mostanában maga elé az egyébként műszaki végzettségű autópálya-zseni, aki abban a szerencsében részesült, hogy a kormánycsere előtt és után is kirúgták. Hát igen, a volt közpénzügyi államtitkár mindennek mondható, csak sikerembernek nem: pedig a kinevezése utáni határozott nyilatkozatai után biztosak voltunk benne, hogy heteken belül dutyiba záratja Orbán Viktort. Később a projekt kicsit húzódni látszott, majd egy adag elvesztett személyiségi jogi per, párszáz millió forint eredménytelen eltapsolása, illetve egy közvetlen Kulcsár-szál felbukkanása véget vetett szocialista Sherlock Holmesunk karrierjének, aki utolsó megszólalásaiban azért még sejtelmesen főnökeit is bevádolta ezzel-azzal. Lehet, hogy hiányos kémiai ismeretei ellenére Keller az egyetlen becsületes ember az országban? Plusz ötöt neki! Vagy mást gyanítunk? Akkor árnyaljuk lefele a képet! Vagy semmit sem, de irritál, hogy mindig mellélő? Zizegjen a legyecske.

Kolláth György

A B és C listáról próbálkozó közszereplők körében gyakori jelenség az úgynevezett "hehe, már megint a képernyőn vagyok"-arckifejezés. Ha nem pontosan értik, mire gondolunk, idézzék fel Kolláth György gesztusait a kamerák előtt. A magyar tévécsatornákon közmondásosan kevés a valódi érzelem, Kolláth viszont láthatólag szerelmes. Ráadásul szerencsés, mert rajongásának tárgya - önnön hangja - mindig ott van a közelében. Kolláth úgy tűnt fel a képben, hogy Halmai Gábor alkotmányjogász mobilja a túlterheléstől felrobbant, mert minden újságíró őt kereste közjogi kérdésekben. A túlkereslet miatt piaci feszültséget észlelve Kolláth alkotmányjogi és sport tárgyú publicisztikákat közölt napilapokban, majd annyiszor tűnt fel az MSZP-székház folyosóin, hogy még a Heti Hetesbe is bekerült. Ha Önt felhevítik a gyorsbeszédű, csokornyakkendős fiskálisok, és úgy érzi, versenyzőnk fejtegetései nélkül alkotmányos anarchiába süllyedne az ország, kattintson a pillangóra. Ha nem, szemezzen a léggyel.

Kozsó

Az Index patinás "Kozsó haters unite" topikja nem véletlenül jött létre a kilencvenes évek végén. Kozsó, született Kocsor Zsolt, a gagyitechnó hazai hullámát még időben meglovagolva olyan emlékezetesen nyálas lakosságidancefloor-csapatokkal futott be, mint az Alvajárók vagy a papíron máig létező Ámokfutók. Producerként leginkább kérészéletű fiú-, lány- és koedukált együttesek összetákolásával foglalkozott, amik egy része brutálisan egyszerű marketingfogásként a szponzoráló divatárucég nevét viselte (lásd Taboo). Sokaknak akkor vált végképp irritálóvá a különös kegyetlenséggel elkövetett műmájerség alapesetét kimerítő Kozsó, amikor a védjegyévé vált, szemébe lógó hajtincsét árverésre bocsátotta, a bevételt árva gyerekek javára felajánlva. Ha Ön szerint tényleg kiéhezett mókusok elé kellene vetni a fiúcsapatok hazai burjánzásáért leginkább felelős embert, klikkeljen a mínuszba alaposan, amennyiben mégis úgy gondolja, hogy Kozsóban valódi és tisztán csengő szeretet munkál, akkor bökjön a pillangó felé.

Michelle Wild

Michelle Wild, született Vad Katalin Magyarország egyik legkeresettebb exportcikke a pirospaprika és az Audi TT mellett. A kétszázezer pornósztár hazájában állítólag ő a legokosabb numera, nem mintha ez valakit is érdekelne, amikor pornókazettát választ egy videotékában. Karrierjét, kislányos arca mellett, arra építette, hogy százötven feletti az intelligenciahányadosa, bár a mérés hitelességét erősen megkérdőjelezi, hogy saját bevallása szerint a teszt megírásakor kettesben volt a hímnemű vizsgabiztossal. Újabban inkább a rendezésben keresi az önkifejezést, talán mert azt hiszi, hogy a pornó egy művészeti forma, vagy csak elege van abból, hogy hármasával szeretik a férfiak. Ha Önt irritálja, hogy Michelle diáklányok fiktív megrontására élvező tömegek hátán mászott fel a magyar közélet csúcsára, bátran kattintson a mínusz irányába, de felhívjuk a figyelmét, hogy szavazatszámláló programunk érvényteleníti a voksát, ha winchesterén ott van a művésznő valamelyik videója. Ez esetben inkább adjon plusz pontot, ne aggódjon, az asszony most nincs a háta mögött!

Sas József

Irritálva szórakoztató sorozatunk újabb epizódjában a tévékabarék Józsi bohócára emlékezünk, akinek sosem emlékeztünk vissza egy jó poénjára sem. Lehet, hogy a mi emlékezőképességünkkel van probléma, de az is előfordulhat, hogy nem is mondott olyant. A kreatív adózási szokásairól is ismert Sas József technikája információnk szerint a következő: kinyitja a Népszabadságot, és addig kavargatja erősen megcukrozott kávéját (Hiába, ezek az énekes színészek!), amíg rövid, egyszerű csasztuskákká áll össze a kisembereket mindig borzasztóan irritáló kormányzati tevékenység. Ezután lemegy a Mikroszkóp Színpadra, és százas vigyorral előadja az egészet. A repertoár lényegében évtizedek óta változatlan. Ha ön mégis úgy látja, Józsi bohóc nem véletlenül tölti meg a Mikroszkóp Színpadot évről évre, kapja el azt a fickándozó lepkét jobbra!

Tamás Gáspár Miklós

Az univerzális filozófus-macsó-feminista, aki már az összes létező iskolát magáévá tette, legalább egyszer. Emiatt többször összetűzött az SZDSZ-es irányítású oktatási minisztériummal, ami végül a párttal való szakításához vezetett. Megmondóember-státuszát régesrég elvesztette - hívei egy-két fordulatot még hősiesen lekövettek, aztán egy idő után a többség elvesztette a fonalat -, írásait azonban még most sem lehet kihagyni. Azok ugyanis változatlan minőségben sziporkázzák TGM régi fényét - igaz viszont, hogy e szellemi-pirotechnikai mutatványok mostanában gyanúsan sok ötágú piros csillagot lövellnek fölénk a sötétlő égboltra. Ha Ön borított már fel újságosbódét, osztályozzon fölfele, ha viszont köpönyegforgatást érzékel, vagy egyszerűen irritálja, hogy TGM legrövidebb írásában is legalább egy tucat, maximum 50 példányban kiadott tanulmányra utal, mínuszoljon.

Till Attila

Előzetes várakozásainkat is felülmúlóan sok olvasónkat irritálja Tilla, legalábbis a beérkezett levelek alapján. Anélkül, hogy a vérmesebb levelekből hosszan idéznénk, két dolgot emelnénk ki, ami leginkább irritálja a varázsdoboz feltétlen híveit mai sztárunkban: a "csúzliszája" és az "idétlen, beszédhibás, gátlástalan dumája". Pedig Tilla nemcsak a showbiz világában irritálja a fogyasztókat! Mivel tagja a Modern Köztársaság kormányától rendszeresen megbízásokat kapó kreatív csoportnak, a Supergroupnak is, olyan irritáló hülyeségeket köszönhetünk neki, mint a beöltöztetett Erzsébet-híd, amire később gigantikus szexuális szimbólumot helyeztek szimpla heccből. Hogy a Propaganda című műsoráról ne is beszéljünk, amibe érthetetlen célokat maguk elé kitűző érthetetlen művészekről készít belterjes riportokat. Vagy ön mégis az az olvasó, akiről azt gondoltuk, nem irritálja Till Attila, sőt viccesnek és lazának találja? Mert akkor lepke!

Usztics Mátyás

Hogy kit, mennyire irritál Usztics Mátyás színművész, szavazásunkon mindjárt kiderül Azt azonban sejtjük, hogy az ősmagyar gyökerű élemiszereket és testápolókat árusító Magor-bolthálózat alapítója kikbe állítana be egy háromágú bálázó villát. Konkrétan a töke tele van például a melegekkel, de gyanús neki minden más, amit nem Szittyaországban gyártottak. A magyar határ védelme azonban nem csak üres lózung nála, eltökéltségét a hon védelme iránt pedig az Angyalbőrben sorozatban bizonyította, majd éveken át riogatta a csempészeket a Kisvárosban. A kistermetű, tökös-bajszos katona alakja katonaságot végzett körökben kicsapja a biztosítékot, de vannak olyanok, akik a mókás, hagyma alakú fejre esküsznek, amit Usztics jó népművészeti érzékkel díszít apró bajusszal, és ügyesen kopaszodik. Ha Önt a magyarság veszte irritálja, nyomjon lepkét, ha viszont a magyarkodókból van tele a csizmaszára, ne habozzék a léggyel kapcsolatban.

Verebes István

Ó, mennyi mindent akartunk írni a szombat esti szánalomról, a riporterkedés címén előadott, öncélú Darth Vader-formagyakorlatokról, a Geiger–Müller-számlálóval is kimutatható önteltségről és arról, hogy nem, nem és nem kérünk több anekdotát a kádári idők legendás színházi rendezőiről. De nem kellett írnunk semmit. Megtette maga az érintett, pár nappal ezelőtt, egy olvasói levélben, mintha megérezte volna, hogy a bárd az ő nyaka felé közelít. A mi dadogó szavaink helyett hadd beszéljen önmagáról Verebes István:

a legirritálóbb és legarrogánsabb kezdeményezés éppen ez a szavazás hiszen 2x2, hogy minden közszereplőt egyszerre pártolnak is és elutasítanak is
végül is attól lesz valaki közszereplő, hogy pártolják, és ha már azzá lett, nyilván sokan elutasítják
a "projektjük" tehát rém sekélyes kezdeményezés, miközben a "kirakatot" célozza, magának a legbulvárabb bulvár-gondolkodásnak a netovábbja
az index lassan elszégyellhetné már magát mindenre kiterjedő vacak és igénytelen nyegleségéért
vagy ha nem, tegye föl szerkesztőinek nevét is a szavazólistára
illetve mégse, mert fölösleges
a kutya sem ismeri őket
verebes istván

Ha Ön értékeli Verebes karakánságát, miszerint első szóra beleegyezett a levél közlésébe, ostromolja a pillangót, minden más esetben logikus választás a légy.

I. rész | II. rész | III. rész | IV. rész | V. rész | VI. rész | VII. rész

Véleményüket, észrevételeiket ide írják meg!

hirdetés