Judit
3 °C
6 °C

Hiller januárban tartotta meg a decemberi egyeztetést

2004.01.08. 12:14
Hiller István, kulturális miniszter az írószervezetekkel folytatott szerdai megbeszélésén személyesen is kritikákat kapott az íróktól az Édes anyanyelvünk program pénzpazarlása miatt. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) már decemberben azt állította, hogy tanácskoztak az írókkal a pályázatról, de a találkozó csak most jött létre.
A találkozón a Magyar Írószövetség által elhamarkodottnak és elhibázottnak tartott kulturális minisztérium Édes anyanyelvünk pályázatáról Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke elmondta: sokallják a programban kiosztandó 100 millió forintból juttatott díjak összegét. Mivel az írók, szerkesztők sokkal kevesebb pénzből élnek, mint az első helyezett költőknek jutó 10 millió forint, a második helyezettnek járó 6 millió, vagy a harmadik helyezettnek szánt 4 millió forint. Az NKÖM ugyanilyen összegekkel díjazná a novella, a drámaírói és a gyermekirodalmi művek szerzői számára meghirdetett kategória első három helyezettjét is.

A szerdai megbeszélésen így az állami szerepvállalás és az írószervezetek működési hiányosságai mellett az írók életkörülményei is szóba kerültek. Hiller nem számít gyors eredményekre ezekben a kérdésekben, azonban lát esélyt arra, hogy az egyeztetések nyomán valamilyen normarendszert alakítsanak ki, amely a jelenleginél lényegesen javítaná az írók helyzetét.

Kalász Márton elmondása szerint a késleltetett találkozó az Édes anyanyelvünk program szokatlan arányai ellenére örömöt váltott ki az írókból. Gyurkovics Tibor is optimista volt, elmondta, hogy reményei szerint az elmúlt 13 évben "tengődő" magyar kultúra, a mezőgazdasághoz hasonlóan mélyponton lévő magyar irodalom jobb korszaka következik ezzel.

Tárgyalássorozat következik

A szerdai megbeszélés után Hiller éppen ezért tárgyalássorozatra készül az írókkal. Az első találkozót február második hetében követi az újabb összejövetel. A második fordulóra az írószervezetek kialakítják saját tárgyalódelegációjukat.

Hiller azt még nem tudja, hogy kormányhatározat, törvény, vagy garanciavállalásokon alapuló megállapodás lesz-e az, ami megoldhatja az írók problémáit. A miniszter egyelőre a jogi alapokon nyugvó normarendszer kialakításának időpontjáról sem tudott nyilatkozni.

A miniszter nyolc magyarországi írószervezet képviselőit, valamint az erdélyi és a szlovákiai magyar írókat tömörítő szervezetek képviselőit hívta meg, hogy közösen tekintsék át a magyar írótársadalom és az irodalom helyzetét. A kulturális miniszterrel folytatott megbeszélésen a Magyar Írószövetség, a Magyar Írók Egyesülete, a Független Írók Egyesülete, a József Attila Kör, a Fiatal Írók Szövetsége, a PEN Club magyar tagozata, az Írók Szakszervezete és a Szépírók Társaságának két-két képviselője vett részt.

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!