A kesztölci köztársaság legendája

"1956 októberének végén, miután értesültek a budapesti eseményekről, egy pilisi zsákfalu, Kesztölc lakói összeültek a kocsmában, és megalapították a kesztölci köztársaságot. A helyi notabilitásokból kormányt választottak, amely a kocsmában tartotta az üléseket. Néhány liter borért vettek maguknak egy tankot, kiállították a faluba vezető útra, beleültettek néhány katonaviselt férfit, így a köztársaságnak már hadserege is volt. Állítólag tervbe vették, hogy Magyarországból kiválva kérvényezik felvételüket az ENSZ-be, más változatok szerint Csehszlovákiához szerettek volna csatlakozni. Mivel a falu rejtve volt a hatóság figyelő szemei elől, november negyedike után sem történt változás. A karhatalmisták csak valamikor később, december környékén mentek le Kesztölcre, ahol brutális módon számoltak le a helyiekkel. Szétkergették a kocsmában ülésező kormányt, és igen súlyos büntetéseket osztottak ki azoknak, akik részt vettek a falusi forradalomban..."

Így szól a kesztölci köztársaság legendája, melyet Barsi Szabó Gergely a kilencvenes évek elején hallott édesapjától. Szerinte akár "Pepin bácsi is mesélhette volna Hrabal valamelyik regényében". Persze egy szó sem igaz a történetből. Viszont legalább ennyire szórakoztató a valóság, melyből négy év kutatómunkával derített ki valamit a fiatal történész-újságíró, aki - a félreértések elkerülése végett - piaci riválisunk munkatársa. Mikrotörténeti szemináriumi dolgozatnak indult, szakdolgozat, végül pedig könyv lett belőle, mely október 24-én jelenik meg.

"Nem fognak megsértődni a kesztölciek, ha egyszeűen csak szenvtelenül leírom, mik történtek a faluban 1956 októberét 26-tól december közepéig?" - kérdezem Kesztölc felé robogva Gergőtől, aki idegenvezetőnkül szegődött fél napra.

"Voltak abszurd jelenetek, de nincs szégyellnivalójuk. Akikkel beszélgettem, gyakran maguk is nevetve mesélték a történteket. Tudtak nevetni önmagukon is." - nyugtat meg a szerző, aki hozzám hasonlóan idegenkedik a meseképző történelemszemlélettől. Szerinte a tragikus kontextus ellenére is tudnunk kellene nevetni, ha valaki vicces dolgokat csinált. Segíthetne felülemelkedni. Mi viszont "az emberi dolgokat mindig szépen kiretusáljuk a hősiesség mellől".

Amíg mi úton vagyunk, és a dobogókői szívcsakra és a shaolin falu mellett elhaladva egyértésre jutunk abban, hogy le kéne végre rakni a vidám történetírás alapjait, kényelmesen elolvashatja a kesztölci események rövid történetét.

A történelem icipiciben

Kesztölcön október 26-án kezdődtek a forradalmi események, bár - visszatekintve - mindenki október 23-ára emlékszik. Ekkora lett általános a sztrájk. Az emberek reggel a tanácsháza előtt gyülekeztek, valaki az egyetemisták 16 pontját kiragasztotta az épület falára.

A Szabadság téri hősi emlékmű tetejéről leverték a vörös csillagot, melyet pár évvel korábban tetetett oda az akkori tanácselnök a turul helyébe.

Néhányan behatoltak a pártirodába, kiszórták az iratokat a fiókokból, leszedték a falakról a Sztálin- és Rákosi-képeket, a vörös zászlókat. A Lenin-képhez azonban nem nyúltak.

A tanácsházán azt követelték a jelen lévő vezetőktől, adják vissza a turulszobrot. A kisbíró úgy tudta, a bronzturult még 1953-ban beolvasztották, de végül a padláson megtalálták a "Magyar Kir. Anyakönyvi Hivatal" táblát, melyen a korona és a "Kir." le volt gipszelve. A tömeg ezt függesztette ki az épületre.

Elfoglalták a tanácsházán a hangoshíradót is, és a nap folyamán többször beolvasták az egyetemisták követeléseit. Páran megpróbálták megsemmisíteni a nyilvántartásokat, a kuláklistákat, a beszolgáltatási dokumentumokat. Az anyakönyv, a könyvtár és az írógép azonban megmenekült.

A párttitkárt megmotozták, és mivel a zsebében lőszert találtak, elhatározták, hogy lefegyverzik az október 24-én alakult kommunista milíciát. A kommunisták ellenállás nélkül át is adták fegyvereiket. Csak a téesz párttitkáránál tartottak komolyabb dúlás: a kommunista irodalom vagy 150 remekét kiszórták az udvarra, lelocsolták benzinnel és meggyújtották.

A nemzetőrséget délután kezdték szervezni a faluban. Este 16 ember a közeli laktanyákba indult fergyvert szerezni egy bányászbusszal. "Józan egy se volt" - mesélte egyikük. Esztergomban aztán a laktanyában annak rendje és módja szerint le is fegyverezték a nemzetőröket, és csak másnap engedték el őket.

Október 27-e nyugodt nap volt a faluban. A forradalom legradikálisabb hívei Esztergomba mentek harcolni. Ketten például hidegvágóval szedték darabokra egy tank lánctalpát: "csak a csapszöget kellett kiverni belőle".

Mivel a leggyűlöltebb kommunisták elszeleltek vagy elbújtak, újjá kellett szervezni a közigazgatást. 28-án falugyűlés tartottak, megválasztották a nemzeti bizottságot és a forradalmi bizottságot, mely a későbbi nemzetőrség magja lett.

A nemzeti bizottság azonnal össze is ült, és négy határozatot hozott. Intézkedtek a pékség zavartalan üzemeléséről, újraindították a pálinkafőzést, mert a cefre mindenkinél forrt otthon, rendelkeztek, hogy folytatódjon az őszi betakarítás, és megkezdődjön a szüret.

A kezdeti balszerencse után a nemzeti bizottságnak nagy mennyiségű fegyvert sikerült szerznie Dorogról és Esztergomból. A pilisszentléleki laktanyából még géppisztolykat is kaptak, cserébe 40 liter bort adtak.

Október 30-án két teherautó indult Budapestre. Élelmiszert vittek a pesti forradalmároknak, visszafelé pedig újabb fegyvereket hoztak. A szállítmány vezetője ugyanis bement a parlamentbe, és elmondta, hogy ők a pilisi hegygerincet megfigyelés alatt tudnák tartani, ha lenne fegyverük. Amikor hazaértek, a nemzeti bizottság hivatalosan is átalakult nemzetőrséggé. Kiosztották a fegyvereket, és pedánsan aláírt engedélyeket adtak mellé mindenkinek.

A történetben valóban szerepel egy tank. Három katonaszökevény jött vele, a szobornál hagyták a falu közepén. Egy volt harckocsizó kiment vele a falu széléig, a hegyoldalnak fordította a tornyot, és leadott egy lövést, de senki sem tudja, hova ment. A tank még egyszer szerephez jutott: a dorogi IX. aknán dolgozó politikai foglyok kiszabadításánál.

"Fölhívtam a ... nemzetőrparancsnokot: 'Ha nem engeditek el a kilences aknai rabokat, nekem van egy tankom, és le fogom tarolni a drótkerítést a tábor körül'. Ez egy kicsit nagyzás volt - magunk között: nem volt annyi dízel, hogy el tudtam volna menni a falu végibe" - mesélt a harckocsi egyetlen bevetéséről a nemzetőrparancsnok.

November 4-én, a Budapest elleni orosz támadás hírére a nemzetőrök a pártházban összegyűjtötték a kommunistákat. De nem volt lincselés. A faluban egész idő alatt egyetlen erőszakos cselekmény történt: valaki bedobálta az egyik kommunista házának ablakait, de másnap már be is üvegeztette. Továbbá a nemzetőrök a faluba vezető út fölött, a domboldaln lőállásokat alakítottak ki.

Budapest eleste után egyik nap 30 pesti forradalmár állt meg egy éjszakára a faluban. Reggel megköszönték, hogy mosakodhattak, ehettek; majd elköszöntek, és azt tanácsolták, hogy a kesztölciek se maradjanak tovább. "'Vége van mindennek, kivertek minket az oroszok, egész pestet megtámadták, gyertek velünk, minden el van veszve.' Én meg a hülye fejemmel nem hittem el, még maradtam egy erős hónapot. Azt mondja:'nem tudom, mivel szolgálhatok, odaadom a pisztolyomat' - így kirakta az asztalra. 'Erre már nekem nem lesz szükségem' - odasúgta. 'De neked sem'."

November 17-én bukkantak fel az orosz tankok a Kesztölc felé vezető úton. Leadtak pár lövést a falu felé. A nemzetőrök hamar felismerték, hogy az oroszok szétlőnék az egész falut, ha harc bontakozna ki, ezért inkább gyorsan elrejtették fegyverarzenáljukat. Összesen 18 darab lőfegyvert sikerült begyűjteni tőlük. Az oroszok fasisztákat sem találtak, de tankkal elmentek a pálinkafőzőig, és magukhoz vették az ott található italkészletet.

December közepén a falu még mindig fegyverben és sztrájkban állt. Ekkor azonban az időközben előkerült kommunisták vezetésével megjelentek a karhatalmisták, és kezdetét vette a brutális megtorlás.

Nekünk ilyen Pepin jutott, avagy a párttitkár bosszúja

Magyarországnak nincs Hrabalja. Ebből adódóan Pepin bácsija sem. Így a kesztölci köztársaság legendáját - Gergő kutatásai szerint -a helyi párttitkár eszelte ki, aki visszatérése után, a vallatások során élénken érdeklődött falubéli ellenlábasaitól: hogy is volt az a köztársaság.

A jegyzőkönyvek szerint bele is költötte magát a történetbe. Sőt, egy újságírót is szerzett, aki -ac- monogrammal a "Dunamente" járási lapban 1957. március 30-án és április 7-én megjelentette "Élt ötven napot - karcolatok a 'kesztölci köztársaság' történetéből" című kétrészes írását:

"És a sok mihaszna tört-zúzott, lopott - írta a pártos elbeszélő. - A kommunisták lakásait sorra feldúlták..., délután aztán sor került a 'köztársaság' kikiáltására. (...) A 'hadsereg' mindenkit kényszeríteni akart arra, hogy meghallgassa a nagy világcsodáját."

Kesztölcöt egyébként nagyon kedves népek lakják.

"Azért elég fura ez a madár!" - próbálok beszédbe elegyedni három emberrel, akik megérkezésünkkor éppen a zászlókat szerelik fel az emlékmű melletti tartórudakra. A hősi emlékmű tetején pedig valami sasmadár éppen leszáll, és karmait belemélyeszti egy golyószerűségbe, ami akármi is lehet.

"Túzok. Ül a tojáson!" - adja meg egyiküka profán magyarázatot, majd megkérdezi, milyen újságnak fényképezgetünk mi itt. De aztán kiderül, nem olvas bennünket.

A zászlókon túl más is jelzi, hogy a falu készül október 23-ára. Az egyik kapun egy nyomtatott meghívó függ egy előadásra: "Két hét és számtalan ember története. Múltad, múltunk." Budapesten, a környékemen ilyesmit azért nem láttam.

A falu lakossága vagy egy évszázadig kétlaki életet folytatott. Egyrészt jártak dolgozni a dorogi bányába, másrészt otthon a földet, különösen pedig a szőlőt művelték. Ezért nem is sikerült végigjárnunk a forradalom helyszíneit. Már az első pincében elakadtunk. Szerencsére második vendéglátónknál kaptunk enni. Krumplis tészta volt kovászos uborkával. Minczér Bernát bácsi egyébként hétfőn kitüntetést is kap, amikor ott jártunk - a disznótökmagozáson túl - az volt a legfőbb gondja, hogyan jut majd fel Budapestre átvenni.

Első vendéglátónk nem adta nevét a borozáshoz. Nem szeretné, ha valaki gondolna egyet, és betörne pincéjébe, ahol több száz darabos, kifejezetten ironikus kiállítást rendezett be magának és barátainak az elmúlt évszázad történetéről.

Befejezésül pedig álljon itt a Kesztölcön honos szőlőfajták listája: gohér, margit, ranka, fehér- és vörösdenka, budai kadarka, oportó, schlamper és rácz.

Barsi Szabó Gergely
A kesztölci köztársaság - 1956
Tank - pálinka - nemzetőrök
Timp kiadó 2006.