Melinda, Vivien
2 °C
8 °C

Majdnem megrohamozták a dühös vidéki festők a Műcsarnokot

2006.10.13. 12:00
Miért citerázott a potentátok lába a Műcsarnok reprezentatív 56-os kiállításának megnyitóján? Miért volt majdnem ostrom és miért próbáltak világcsúcsot javítani a megnyitó ünnepséggel? A helyszínen ámultunk azon, hogy a hivatalos állami hangulat hogyan öli meg a képzőművészetet.

Pedig az egész olyan izgalmasan, mi több stílszerűen kezdődött. Na nem gyújtottuk fel a Műcsarnokot Molotov-koktélokkal, de majdnem. A múzeum lépcsőjén egy ismerős festőművésznő azzal fogadott, hogy a képzőművészeti zuhanyhíradó szerint felháborodott festők seregei érkeznek buszokkal vidékről, hogy a nagy 56-os kiállításról kizsűrizett képeiket pajzsként használva lerohanják az épületet. A pletykák szerint Petrányi főigazgató egy alagsori termet meg is nyittatott, hogy oda lehessen deponálni a forradalmi festményeket. (Ezeket a híreket Petrányi egy nappal később kérdésünkre megerősítette.)

Beljebb lépve J. Tamásba, a modellalkatú szőke képzőművészbe botlottunk, akinek a főigazgató percekkel azelőtt azt mondta, azért áll annyi busz a Műcsarnok előtt, hogy a térről ne lehessen belőni. Ez mondjuk talán vicc volt, az viszont nem, hogy a hátborzongatóan suta "Az út" címre hallgató reprezentatív 56-os tárlat szervezői világcsúcs-beállításra készültek: a meghívó szerint hat azaz 6 darab ember mond megnyitószöveget, plusz egy leánykar hét azaz 7 művet ad elő.

El akartuk kapni Petrányi főigazgatót, hogy rákérdezzünk a lázongó festők ügyére, de a szónokoktól nem fértünk oda, így kénytelenek voltunk a pletykákra hagyatkozni, ami valljuk be, amúgy is sokkal szórakoztatóbb egy művészettörténésznél. A lázadás oka az volt, hogy a részvételre bárki pályázhatott, aki meg tud különböztetni egy ecsetet egy helyettes államtitkártól, így sokkal többen jelentkeztek, mint amennyi hely volt a falon. A fortyogást állítólag az is táplálta, hogy Debrecenből például egy munkát sem válogattak be, miközben egy rakás festő jelentkezett.

Megfutamodunk a megnyitóról


Klikkeljen forradalmi képeinkhez!

Pesti srácok. 194 alkotó. Szabadságvágy benzinnel töltött üvege. A Műcsarnok termeit összekötő, fekete folyosón visszhangoztak a nagyterem beszédei, mi pedig siettünk a forráshoz, hogy iránymutatást kapjunk, mit is kell gondolni a forradalomról művészi megközelítésből.

A legjobbkor érkezünk, éppen Hiller István állt a mikrofon mögött, és azt mondta: szoborba öntve. A külföldi befektetőnek öltözött miniszter az elmúlt fél évszázadot fordulatosnak nevezte, a népfelkelés pedig fontos szerepet játszott valamiben, amire már nem figyeltünk oda. Végigmértük a még sorban álló szónokokat, a népviseletbe öltözött lánykórust, megállapítottuk, hogy a pestisrácozás/perc mutató a kettes határérték fölé kúszott, és tudtuk, nem vagyunk elég erősek egy másfél órás megnyitóhoz.

Tüntetők és fapina

Áttörtük tehát magunkat a tömegen, mint pesti srácok az ostromgyűrűn, majd orosz tankok helyett a műalkotások hoztak minket zavarba. Eleinte stréber kiállításlátogató módjára vonultunk képről képre. Megbeszéltük, hogy Kelemen Károly "Vasaló medve, avagy nehéz az élet" című kubista festménye a Picasso féle "Vasaló nő" parafrázisa-e, ahol a medve a Szovjetuniót jelképezi, aminek szintén nem könnyű vasalás közben.


Fotó: Egyed Péter
Manyák Mariola fotorealista pálcikái láttán megremegtünk, mert ilyesmit legutóbb valami hetvenes évekbeli magyar rocklemez borítóján láttunk, és nem tudtuk, hogy jön a forradalomhoz egy csőfarmerben eljátszott, édeskés gitárszóló. Aztán megmagyaráztuk magunknak, mit is jelent a pálcikák közt széttörő háló, majd ezzel a lendülettel értelmeztük Matta Attila "Vágy" című faszobrán a hangsúlyos pinát is (a diktatúra ismeri legintimebb titkainkat is).

Lelkesedésünk kitartott az iparművészeti vásárra emlékeztető, természetes anyagú alkotásokkal berendezett teremben is, ahol a legtöbb fából, szalmából vagy ágakból készült művön felfedeztünk tüskéket. Ehhez talán nem is kell magyarázat. Vagy mégis? J. Tamás képzőművész szerint az üzenet az, hogy "a forradalom tüskés". Nevetve bólogattunk, aztán citromba harapott arccal vánszorogtunk tovább.

Turkáló

Egyébként nem arról van szó, hogy a kiállítás rossz lenne. Vagyis a kiállítás bűnrossz, de a művek közül sok nem az, de az ötlettelenség és a csalamádé-hangulat ezek is agyoncsapja, mint Szekeres Imre a Szili Katalinra támadó imádkozó sáskát. A 240 alkotás negyedét-ötödét neves művészek küldték be, láttunk Bukta Imre-, Maurer Dóra-, Lakner László-, Pinczehelyi Sándor-, Szücs Attila-, Pauer Gyula-munkákat, és még néhány izgalmas alkotást ismeretlen képzőművészektől. Meg egy rakás hihetetlen mázolmányt úgynevezett vasárnapi festőktől. Meg 56-ra általában egyáltalán nem utaló klasszikus munkákat nagy halottaktól.

Ezek azonban elvesztek az irdatlan tömegű tárgy közt, és egy óra múlva azon kaptuk magunkat, hogy elcsigázottan vánszorgunk a festmények, szőttesek, rézkarcok, szobrok és installációk útvesztőjében, miközben fogalmunk sincs, hogy mit gondol 1956-ról a művészet.


Klikkeljen!

És ezzel helyben is vagyunk, mert a művészet nyilván nem gondol semmit a forradalomról. Az lenne a baj, ha így, testületileg gondolna valamit, mert abból születnek a kurzus kiállítások, lobogó lukas zászlókkal, lángoló arcú pesti srácokkal és utcakővel.

Ha viszont engedélyezett az önkifejezés, a művészek akár 20-30 éve készült munkákat is beküldhetnek, akkor a tárlatnak lehetne a címe 1919: A híd, vagy 1986: Az első budapesti Queen koncert.

Turkálni egy jó nagyot

A Műcsarnok kiállítása nem szájbarágós, hanem inkább olyan, mint egy művészeti turkáló, ahol az állhatatos látogató kikotorhat magának néhány jó munkát a béna vagy avítt darabok közül. Az állami megrendelésre készült tárlatok célja azonban nyilván nem az, hogy a látogatónak jó nagy katarzisa legyen, hanem hogy mindenki tudja, a kurzus ideológiai panoptikumában helye van 1956-nak, kiállítás, emlékmű, daljáték és futóverseny formájában egyaránt.

Mi azonban nem rettenünk vissza a feladattól, és hamarosan annak járunk utána, hogy a kormány vagy a jobbosok emlékműve tartalmazza-e nagyobb százalékban az 56-os eszmét.