Catherine M. lelki élete

Van egy nő, akinek mindent tudunk a szexuális életéről, a maszturbációiról, a csoportos szopásairól (ún. fellációkról), a saját testének megismeréséről, és a rengeteg férfiről, aki megfordult benne. Ő Catherine Millet, aki 2001-ben jelentette meg a Catherine M. szexuális élete című könyvét, aminek első francia kiadásából elment 400 ezer példány, vagyis hatalmas siker volt. Nem szépirodalom, hanem inkább mi? Vallomás, esettanulmány, pornóirodalom, szövegfolyam, de ez a kavarás is csak azért van, mert nincsenek benne erős mondatok, de amiről és ahogy beszél, az működik (itt bele lehet olvasni). Millet elsősorban saját testét dobja a placcra, ha már mindenkinek megvolt Párizs értelmiségi közegében, akkor mások se maradjanak ki.

"Catherine Millet nem úgy néz ki, mint aki lefeküdt az egész világgal" - így indította a Guardian a szerzővel készített interjút. Az 1948-ban született neves művészettörténész 30 éve szerkeszti a 30 ezer példányban megjelenő Art Presst, és a régi képeken alapvetően nem nézett ki rosszul. 2008-ban jelent meg franciául Jour de souffrance címmel a sikerkönyvének a folytatása. A francia cím kettős, szó szerinti fordításban a szenvedés napja lenne, de itt egy másik értelemben is lehet használni: a szomszédra néző ablak, amit a szomszéd nem köteles eltűrni. Vagyis a másik intim terében erőszakosan megjelenő személyről beszélünk, aki ebben az esetben maga a könyv szerzője. Millet évek óta szabad szexuális kapcsolatban él együtt egy férfival, akinél egyik nap rábukkan egy aktfotókkal teli borítékra, ami Madeleine-süteményeként indítja be a gondolatokat a párkapcsolatról, önmagáról és a másikról. Millet neves művészettörténész, így nem csoda, ha a képek megfigyeléséből indul ki a könyv, amiben sorra jönnek rövidebb, hosszabb kitérők különböző festményekre, szövegekre.

Magyarul A féltékenység címmel megjelenő könyvet könnyű lenne tipizálni, mert az elsővel ellentétben itt a test helyett a lélek, a kefélések helyett a szerelem kerül az előtérbe. Már amennyiben a féltékenység a szerelem bizonyítéka, és hát az. Amíg az első kötetben csak magával foglalkozik, itt fontos szerepet kap a másik fél, aki az egymás iránti érzések miatt jött egyáltalán létre. A menő értelmiségi rádöbben, hogy mennyire kiszolgáltatottá válik az ember, ha szeret, és ha az addig nyitott, testi kapcsolatot megkérdőjelezik az érzelmek.

Elsőre óriásit szólt a rengeteg maszturbálás, gangbang és faszleírás, folytatásnak kicsit súlytalannak hat a könyv, valahogy az elsőnek volt tétje, még ha csak annyi is, hogy valaki nyíltan beszéljen a szexuális- és kulturális szokásairól, a pinájáról vagy a partnere farkáról. Egy nő tárta fel saját testét, és azon keresztül sok más nőét, egy kulturális beszédmódot és egy társadalmi közeget, ami mindent elhallgat, ami a szexualitással kapcsolatos.

Catherine Millet

A folytatás inkább egy gyengén megírt regényre hasonlít, mintha jobban figyelne a szerkezetre, a dramaturgiára, pedig ez is csak egy hosszú leírása a lelki folyamatoknak. Az első kötettel mintha követni próbált volna olyan fontos szerzőket, mint Georges Bataille, de Sade, esetleg Foucault, míg ezzel kilépett ebből körből, bár így is nagyon sok az idegen szó, talán a kiadónak megérte volna néhány dolgot lábjegyzetelni. A kiadó láthatóan egy vallomásos szingliregényként pozícionálta a könyvet, legalábbis a borító és a fülszöveg megengedi ezt, miközben Millet könyvének azért különböző mélyrétegei is vannak. Nem sztárpszichológusok stílusában, mímelt modorossággal beszél a szexről, a párkapcsolatokról vagy a féltékenységről. A Catherine M. szexuális élete és A féltékenység, így csomagban, akkor is rengeteget elárul rólunk, szexuális és érzelmi életünkről.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!