Miért került Andy Warhol a szegedi Tescóba?

Van valahol Andy Warhol-katalógus már? Mert három hete mondták, hogy lesz - kérdezte a pénztárban egy ötvenes férfi izgatottan.
Nincs, de nem is lesz - mondta a pénztáros a monitorából fel sem nézve.
Pedig azt mondták, hogy lesz - durcáskodik jogosan a férfi.
A Dugó téri Tescóban van 500 forintért nagyon jó Warhol-könyv, abból minden kiderül - mondta a telefonálásból kiszólva a pénztárosnő kollégája.

A jegyvételnél még nem tudtuk, hogy ez a kis dialógus mindent, és tényleg mindent elmond Warholról és a szegedi kiállításról. A mondatok mögött kifeszített előfeltevés- és utaláshálóból rögtön kiderült, hogy Warholt ismerik és szeretik. Azért éhezi az infót a látogató, mert semmi információt nem kap, csak elveszve bolyong a szitanyomatok között a Reökben (Reigonális Összművészeti Központ, ugyebár). De az is kiderült, hogy a kultúraközvetítés elsődleges terepévé vált a Tesco, mert egy különleges kiállítást letudnak azzal, hogy vegyék meg a szar könyvet ott.

Mint mindenki tudja - mert ha valaki magyar, azt tudjuk - Andy Warhol már-már jelentősen be volt ágyazva a magyar kultúrába azzal, hogy anyja magyarul is beszélt hozzá. Apja a halálos ágyán kérte, hogy a gyerek taníttatására szórják el a pénzt, aki teljesítette a kívánságot és művész lett. Rengeteg városi legenda és szóbeszéd szól arról, milyen is volt Andy Warhol, az egész huszadik századot meghatározó művész. A szegedi kiállítás posztstrukturalista alapon csak a képekkel foglalkozik, ezért se az alkotóról, se műveiről nem árul el semmit, megtartják a tudást maguknak. Kiálításra képet nézni jön az ember szerintük, ami elég nagy baj esetünkben, amikor tizenvalahány ugyanolyan Marilyn Monroe-portré van kiállítva. Warhol munkássága csak kontextusában és elméletével együtt érthető és élvezhető, anélkül csak jól néznek ki a képek.

A kihagyott lehetőségek helye a Reök

Pedig jól indul a kiállítás, mert az előtérben a nyolcvanas évek menő képzőművészének, a Ludwig Múzeumban hatalmas, 800 négyzetméteres tárlaton bemutatott Keith Haringnek Andy Warholról festett képe áll, így némileg folytonosságot hoztak létre a nagy októberi kiállítással. De ezt honnan kellene tudni? Miért nem mondják el, mi közük van egymáshoz? Ki az a Haring?

Andy Warhol egy sztár, akiről sok mindent lehet tudni, és sok mindent nem, de egy kiállításnak nem az a feladata, hogy üres falakat és szögeket biztosítson a képeknek, hanem hogy meghatározzon valamiféle kapcsolatot az alkotóval és munkáival. A Reökben ezzel nem foglalkoztak, a két bécsi alapítványtól összegyűjtött képeket feltették a falra, és ennyi. Az első teremben főleg Marylin Monroe-val, a másodikban az indiánokkal, a lila fejű John Wayne-nel és Geronimóval, a legvégén a híres transzvesztita-sorozatával találkozunk, közte pedig két kisebb átjáróban a lemezborítóival, a zippzáros Rolling Stones-ossal, vagy a Diana Ross-ossal. Ennyi idő távlatából inkább a történelmet érezni rajta, hogy ő valamit megváltoztatott azzal, hogy a populáris kultúrát tette a művészet középpontjába. Warhol zseniálitása, hogy az akkor kitalált dolgai ma annyira természetesek, hogy nélküle nem lenne az egész MTV-generáció, nem lenne a reklám sem ilyen, ahogy igazi popikonok sem lennének.

Warhol saját áldozata lett

A tömegtermelés áldozata lett Warhol, saját képei itt legfeljebb díszítményként vagy illusztrációként szolgálnak: szegény Mao és az elektromos szék csak lógnak önmagukban, minden kontextus nélkül. Akkor éri meg felkeresni a kiállítást, ha előtte felkészülünk Warholból, sőt a belépésnél tesztet kellene kitöltetni. Mert ha valaki hülye Warholból, az be se menjen.

A kiállításon mintha megelégedtek volna azzal a szervezők, hogy kapnak néhány képet, amiket majd jól kihelyeznek, a látogató meg majd örül. Ezzel a lelkesedéssel esetleg mi magunk is belekezdhetünk egy-egy saját kezű poptermék gyártásába, mert középhaladó photoshop-tudással elkészíthetjük a magunk popartos képét.

Warhol Szegeden járt 56-ban

A kiállítás megnyitása óta kikerült a Youtube-ra egy videó, ami azt bizonyítaná, hogy Szegeden járt Warhol. Vagyis mindenféle kapaszkodója lett hirtelen a kiállítóknak, hogy sikerüljön meghatározni Magyarország vagy Szeged viszonyát Warhollal. A gerilllamarketing alapja egy Warhol-mű, a Campbell-leveses sorozat.

1962-ben 32 konzervdobozt festett meg Warhol, amit magyaros leleményességgel alakították át Warhol-kiállításosra. A konzerv messziről ugyanúgy néz ki, csak közelről látszik, hogy a Reök, a Szeged és a kiállítás szavak is szerepelnek rajta, mindez persze úgy, hogy valószínűleg nem kaptak rá engedélyt. Így remek ötlet, csak nem a kiállítótérben lenne a helye, hanem reklámfelületként a pénztáraknál, esetleg nagyobb méretben az utcán. De ilyen értelmetlenül belehelyezni a kiállításba egy poént teljesen felesleges.

Sok-sok Monroe

Marilyn Monroe-sorozatával Warhol elérte a célját, mert megmutatta, a sokszorosítástól elveszik a különlegesség érzése, és ugye ez egyben a tömegtermelésnek kritikája is. A kiállításon Monroe-ból van a legtöbb, de kiállították a transzvesztita-sorozatát, aLadies and Gentlement is. Warhol nyíltan vállalta homoszexualitását, sok munkájában foglalkozott a melegekkel, a kiállításon látható egyik videóban például egy transzvesztita banánt majszol, a másikon melegek csókolóznak, és szépek és szexisek.

Végül tettünk egy kísérletet a Dugó téri Tescóban, hogy hátha utólag mindent megtudunk a jelentős művészről, a hivatkozott könyvet megtaláltuk, de mindössze 3 oldalon (24-26. oldal) foglalkoznak a szerzővel. A kilencvenes évek elején Andy Warhol-képeket állítottak a Műcsarnokban, de ez a szegedi állítólag nagyobb és jelentősebb, ezért nem tűnik meglepetésnek, hogy 250 millió forintra biztosították a képeket, egyébként ez a legtöbbet ismételt információ a kiállítással kapcsolatban.