Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C

A tőke színpadon csak egyszer vicces

2009.03.25. 15:25 Módosítva: 2009-03-25 15:30:15
Marx ma éppen popkulturális ikonná válik (filmet, musicalt készítenének vele, róla), pedig az 1867-es művével, A tőkével valószínűleg nem volt ilyen szándéka, az unalmas és érthetetlen gazdaságelmélete és politikája persze sokak életét kifordította önmagából. De hogy színházi darab legyen, az csak a közgázosok számára nem túlzás.

Marx A tőke című könyvét színre vinni egy Monthy Python-os poén lehetne csak, de a németek a humorérzékükkel azt is komolyan veszik, amit nem kellene, így a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében bemutatták a Rimini Protokoll remek Marx-előadását a Nemzeti Színházban. A Rimini Protokoll a giesseni Alkalmazott Színháztudományi Intézetben alakult meg a 90-es években Helgard Haug, Stefan Kaegi és Daniel Wetzel közös gondolkodása miatt. Témáik között szerepelt a Sabena légitársaság csődje, a közép-európai halálváltozatok, vagy a Daimler részvényeseinek tartott beszámoló. Előadásaikban soha nem színészekkel dolgoznak, hanem azokkal, akikkel megtörtént a vonatkozó sztori. Itt Marx A tőke című munkájának kellett megjelennie a szereplők életében, ettől dokumentarista színház ez. Mennyire lehet izgalmas a gazdaság- és politikaelméleti könyv egy kétórás színházi előadásban? Meglepő, de eléggé.

A Nemzetközi Színháztalálkozó keretében bemutatott darabnak semmiféle színházi jellege nincsen azon kívül, hogy egy 2D-be kifordított lakásbelső előtt nyolc figura beszél. A Rimini Protokollnak nem is ez volt a célja, amikor kitalálták, hogy Marxot dramatizálják, hanem megmutatni, nyolc tök különböző ember életében milyen szerepet töltött be Marx Tőkéje.

A szereplők is igazi HÚSVÉR emberek, a főnarrátor például egy öreg statisztikus és gazdaságtörténész, akinek mindene A tőke, érti és értelmezi, és felfedi az összefüggéseket is. A darab legjobb karaktere a vak call centeres, aki folyamatosan pakolja fel a lemezjátszójára a 70-es évekbeli reklámlemezit és komcsi dalait, mindenről eszébe jut egy dal vagy reklám, mint Nick Hornby hősének a Pop, csajok satöbbiben. De elég jó a szerencsejátékos is, akinek függőségét A tőke alapján magyarázzák meg. A Kínában tanító, kommunizmus-rajongó vállalati tanácsadó és magányos performer pedig kicsit szerencsétlennek tűnik, ahogy pénzt éget Berlinben. Nem is gondolnánk, hogy az árucsere-elmélet milyen jól modellezhető egy lengyel anya esetében, aki semmiféle élelemért cserébe sem hajlandó odaadni a gyerekét, árulja el a filmes a durva deportálós sztori közben.

És miközben a gazdaságtörténész magyarázta a különböző szövegkiadások közötti különbségeket, félrefordításokat, a többiek elkezdték lepakolni a könyvespolcokról A tőkét, majd hosszú sorokban osztogatták a nézőknek. Innentől finom fordulattal egy vallási csoporttá alakultunk, volt az evangéliumot felolvasó és magyarázó pap, a hívők és hitetlenek pedig a megadott oldalszámokon követték a szöveget. Volt kis kommentár meg életérzés, és persze rengeteg marxi tétel a gazdaságról.

Jó előadás volt, de soha többet nem akarom megnézni újra, mert Marx csak egyszer vicces. A következő előadásra remélhetőleg a fordítást is megoldják, mert a német nyelvű előadás több monológja alatt bambán bámultam csak. Marx megváltoztatta az életünket, ahogy Jézus is, de ebből még sem lett Brian élete.